Igazi csodaház

2021.12.06. 11:30

A váraljai Mikulás-ház ötletét a Reszkessetek, betörők! adta

Mára már országszerte ismertté vált a váraljai Mikulás-ház. Gűth Balázs, a ház megálmodója elmesélte lapunknak hogyan is alakult annak története.

Farkas Eszter

Maga a nagyszakállú Mikulás adja át a csomagot a gyerekeknek Fotó: Makovics Kornél

Fotó: Makovics Kornél

– A ’90-es évek közepén kezdődött az egész história, bár már előbb meg volt az ötlete az egésznek. Tizenéves gyerekként láttam a Reszkessetek, betörők! című filmet. Az ott látott égősorokkal feldíszített McCallister ház és annak szomszédsága nagyon megtetszett nekem, így elhatároztam, ha egyszer önálló keresettel fogok rendelkezni, mindenképp szeretnék én is ilyen ünnepi hangulatot varázsolni a házunkkal. Így is lett, 1996-ban díszítettem fel először az otthonunkat, akkor még nem volt olyan volumenű a dekoráció, mint most, még csak a ház kontúrja lett kicsinosítva. Decemberben a nagymamám sötétedés után már nem vasalhatott, mert az akkori izzós égősorok annyi áramot fogyasztottak, hogy biztosan lecsapta volna a biztosítékot – mondta el a Mikulás-ház ötletgazdája.

A ház kitalálója minden évben folyamatosan bővítette a díszek sorát, pár év után már nemcsak díszkivilágítás, hanem műfenyők is kerültek az udvarukba. Egy helyi kisfiú nevezte el annak idején Mikulás-háznak a fényárban úszó épületet.

– Elég messze lakott tőlünk a kisfiú, aki már nyilván azóta felnőtt, de szinte minden nap el kellett sétálniuk felénk a családjával, hogy megcsodálhassák a házunkat. Ő mondta a szüleinek, hogy nézzék meg a Mikulás házát, innen jött a név – mesélte a ház kitalálója.

Eleinte szájról szájra terjedt a hír, mint a népmese, hogy Váralján van egy ilyen csodaház. Öt-hat éve vált igazán híressé a Gűth család otthona, amikor Balázs, nagynénje felkérésére, beöltözött Mikulásnak. Akkora sikere lett, hogy kénytelen volt meghirdetni házában fogadja majd a helyi gyerekeket. Az udvarban található kerti lakban egy szobát alakítottak ki bútorasztalos édesapjával, így készült el a Mikulás szobája.

A ház egészen karácsonyig látogatható, ahol teával és süteménnyel várják az odalátogató gyerekeket. A szívélyes vendéglátásért nem kérnek pénzt, de a mindenki karácsonyfájára szívesen fogadják a karácsonyi díszeket. Balázs elmondása szerint különlegesebbnél különlegesebb darabokat kapnak, volt már kézzel festett, de horgolt dísz is a fenyőfájukon.

A ház egészen karácsonyig látogatható, ahol teával és süteménnyel várják az odalátogató gyerekeket. A szívélyes vendéglátásért nem kérnek pénzt, de a mindenki karácsonyfájára szívesen fogadják a karácsonyi díszeket. Balázs elmondása szerint különlegesebbnél különlegesebb darabokat kapnak, volt már kézzel festett, de horgolt dísz is a fenyőfájukon.

A tavalyi évi dekoráció a Jégvarázs című mese jeleneteit, míg az idei év témája a Szépség és a Szörnyeteg egy-egy jelenetét mutatja be.

– Idén sajnos meghalt Barney, a golden retrieverünk, aki minden évben a betlehemes jászolban fogadta az idelátogatókat, akik legtöbbször a díszlet részeként báránynak nézték őt. Az ő sírjára ültettem egy fenyőfát, ami a mindenki karácsonyfája lesz a későbbiekben – mondta el Balázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában