Sorozat

2022.10.03. 12:39

Öt évig repültek a levegőben

A repülőutaktól sokan rettegnek, de általában jön a "megnyugtató" válasz: még egy repülőgép sem maradt a magasban.

Teol

Melissa Roxburgh, a sorozat főszereplője (Forrás: Shutterstock)

A Manifest című sorozat erre valamelyest rácáfol, hiszen utasai felszállnak a Montego Air 828-as járatára, és ők valóban úgy érzékelik, hogy biztonságban leszállnak egy rázós, de rutinszerű utat követően, ám kiderül, hogy a pár órás repülőút alatt a világ öt évet öregedett. Az utasokat elgyászolták barátaik, családtagjaik és kollégáik, már rég feladták a reményt, hogy valaha is hazatérhetnek, hiszen nyomtalanul eltűntek. Öt év alatt pedig már minden hozzátartozójuk továbblépett. 

Elképzelni is lehetetlen, hogy egy szimpla repülőút után az ember hazamegy boldogan a párjához, akinek már új családja van. Mindenki kap egy második esélyt, ezért kénytelen-kelletlen szembe kell nézniük a váratlan helyzettel. Ahogy viszont hozzászoknának ehhez a lehetetlen szituációhoz, tovább bonyolódik a helyzet, és a visszatértek egy része ráébred, hogy itt valami egészen más munkálkodik a háttérben, mint azt elképzelték.

A sorozat az érzelmi oldalra mindenképp épít, ennek ellenére viszont sokszor meghökkentő fordulatokat hoz. A sztori izgalmas, egy misét mindenképp megér, ha valaki szereti a természetfeletti, misztikus történeteket. A rejtély folyamatosan bomlik ki az egyáltalán nem tipikus történetben.

A sorozat a Viasat 2-n látható 19:00 órakor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában