Egy szép, megesett eset: az asszony, a fiú meg én

Az egyik szilveszter este bejött hozzám a szerkesztőségbe egy asszony és egy fiú.

– Maga az ügyeletes újságíró? - kérdezték. Nem tagadtam.

Az asszony mozgássérült, a fiú állami gondozott. Az asszony 45 éves, a fiú 18. A fiú egyszer lesegítette a vonatlépcsőn az asszonyt, aztán vitte a csomagját. Az asszony megszerette a fiút, és adott neki disznósajtot. A fiú megette, mert éhes volt. Aztán visszament az állomásra aludni.

– Miért oda? - vágtam közbe egy ügyes riporteri fogással.

Azért, mert a fiú már nagykorú. A lakóotthonból 17 évesen kihelyezték albérletbe, s mostanáig fizették érte a lakbért. De a felnőtt álljon meg a saját lábán! Aki elmúlt 18, gondoskodjon magáról!

– Nem dolgozol? - dobtam be egyik legkörmönfontabb kérdésemet.

Összekülönbözött a főnökével, máshova meg nem veszik fel. Nemigen kapkodnak a szakképzetlenek után. Persze kap majd munkanélküli segélyt, ha körbefutott az ügye az előírt pályán, egy hónap múlva. Az albérletét addig méltányossági alapon rendezi az állam. Kirúgták, de visszaköltözhet. Csak enni is kéne…

– Senkihez sem tartozol? - firtattam udvariatlanul.

Az anyja meghalt, az apja alkoholista. Él egy bátyja valahol, de azt nem ismeri. Kis tökös korában látta utoljára. Van két nővére is valamerre, akik vele együtt nevelkedtek az otthonban. A húgának, annak jó a sora, mert örökbe fogadták Pesten. Ezek a vérségi szálak. A hivatalos kapcsolatot pedig az utógondozó jelenti.

Az ő utógondozója valami fiatal nő, akinek még a nevét se tudja, mert sohasem mutatkozott be. Párszor behívta az irodájába. Ilyenkor kérvényekről beszélgettek. Másról nem. Csak ez a mozgássérült néni segíti ki néha. A minap is adott neki egy ötszázast, mikor megkapta a rokkantságit.

A társalgás az alkalomhoz illő vidámsággal folyt. A fiú elmesélte a sztorijait. Azt, hogy hároméves korában a tűzoltók találtak rá a határban, többnapos keresés után, kómás állapotban. Vagy azt, hogy nem tud lopni. Valahogy nem olyan fajta. Inkább éhen hal. Az asszony néha kuncogott, én meg próbáltam megsaccolni, hogy milyen gyakran mondhat igazat. Kint kezdődött a petárdázás és a kutyák vonyítása, bent meghatottan könnyezett a radiátor. Szép este volt.

Láp Pál

Lehetne mesélni arról, hogyan születnek, és arról is, hogyan nem születnek, nem jelennek meg az interjúk. Erre is akadnak példák. Amikor az alany azt mondja: „Én nem ilyen cikkre számítottam!, vagy „Én nem tudok azonosulni ezzel az írással!”, vagy „Nem gondoltam, hogy cikk lesz belőle!”.

S ez mind olyan szitu, amikor előre egyeztetett időpontban, diktafonnal a kézben jelenik meg a sajtómunkás. De Z. úr esete mindent visz. Megállapodtunk, hogy szerdán kilenckor találkozunk a szekszárdi kávéházban. Negyed tízkor felhívom, hogy hol késik? „Ja, én most Pesten vagyok…”