Nem becsapnak, csak ügyesek

S mert ahhoz mustár dukál, előkaptam a fridzsiderből a szép, dizájnos, sárga műanyagflakont. Éreztem a súlyán, hogy már nincs tele, de jócskán van benne még. Lepattintottam a kupakját, megnyomtam oldalt, picike jött belőle, aztán csak levegőt fújt. Ütöttem, ráztam, fejjel lefelé kocogtattam, végül sikerült kipréselnem még egy kiskanálnyit. 

Mikor megettem a virslit, elkezdtem gondolkozni, miért teszik a mustárt üveg helyett ilyen műanyagba. És mert kicsit bosszantott is a dolog, hozzátettem azt is, környezetszennyező műanyagba. Aztán rögtön a vádat is megfogalmaztam: csak azért, hogy többet vegyünk. 

Mert olvastam valamikor, hogy az első wolframszálas izzólámpák sokáig égtek, de hogy több fogyjon belőlük, gyakrabban kelljen újat venni, elvékonyították az izzószálat, így hamarabb kiégett. Ez lehet a mustárral is, hogy veszek egy flaskával, de mert egy része benne marad, mehetek venni újat. 

Kíváncsi lettem, mennyiért fizetünk hiába. Rátettem mérlegre a kiüríthetetlen flakont, aztán kimostam, majd újra mértem. Kiderült, a mustárnak valamivel kevesebb mint negyede a lefolyóba ment. 

Tudom, a kereskedelemben a forgalom a fontos. Az egyik nagy boltban azért is van kétszer annyi a nagyobb vásárlókocsiból, mint a kisebből, hogy a vevő a nagyot tolja, s pakoljon abba sokat, mert úgy elegáns. Nem becsapnak minket a nagy kocsival, a kinyomhatatlan mustárral, vagy a 9-re végződő árakkal, egyszerűen csak ügyesek.