Dunai hallé

2023.04.03. 12:57

Martonosi Attila: Van igény a bajai halászlé hagyományának és kultuszának ápolására

Baján a halfőzés receptje apáról fiúra száll. Gyakran még a nagyapa tanítja meg a halfogás fortélyai mellett a pompás dunai hallé elkészítését. De nem minden családban főznek halat, bár szeretnének. Martonosi Attila és a Bajai Halászléfőző Bajnokok Egyesületének tagjai úgy gondolták, hogy ők megtanítanák az érdeklődő fiatalokat a jó bajai halászlé elkészítésére. A csapat hat alkalomból álló díjmentes tanfolyamon adta át a kulisszatitkait idén immár másodszor. Martonosi Attila lelkesen beszélt a tapasztalatokról.

RAB RITA

− Régi álmom teljesült. Már régóta vágyam, hogy a halászléfőzés titkait, minél korább sajátítsák el a fiatalok szervezett formában. Ez a Bajai Halászléfőző Bajnokok Egyesületének a céljai között is szerepelt, így találkoztak az elképzeléseink. Jómagam 7-10. osztályos diákok számára állítottam össze azt az öt alkalomból álló, ingyenes tanfolyamot, amelynek keretében közösen megtanulhatták az alapokat − mondta Martonosi Attila. 

− A napokban zárult immár a második sorozat. Beváltotta a korábbi az elképzeléseket?

− Az elmúlt esztendőben nem csak beváltotta, hanem felülmúlta is, hiszen olyan magas volt az első alkalomra összejött érdeklődők száma. Több mint harminc fő jelentkezett és ők el is végezték az ingyenes tanfolyamot, ami öt alkalomból állt és vizsgafőzéssel zárult. Ez nem más volt, mint a Jánoska-eresztés programjai között szereplő Baja Város Halászléfőző Versenyen való bemutatkozás. Az idei, második alkalommal szervezett  kurzus is hasonló létszámot produkált, ami azt bizonyítja, hogy van igény a bajai halászlé hagyományának és kultuszának ápolására.

A fiatalok lelkesen tanulják a bajai halászlé elkészítését
Fotó: Ádám Péter

A teljes interjút a baon.hu oldalon, ide kattintva olvashatja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában