Öngondoskodás

Általában akkor hangzik el, amikor arról próbálják a hallgatóságot meggyőzni, hogy nem elég várni a sült galambot, tenni kell a saját boldogulásunk érdekében. Pár napja hallottam utoljára, amikor az előadó egy televíziós adásban arról beszélt, a mai harmincasoknak és természetesen az utánuk jövő korosztálynak sem lesz már sokat érő nyugdíja. Szóval ideje elkezdeni a takarékoskodást. 

Nézzünk egy átlagos harmincast. Szerencsés esetben már házas, és talán a szülők segítségével, no és banki hitellel van egy saját lakása. Van egy jó állása, és egy-két gyermeke. A havi fizetése elmegy arra, hogy fenntartsa mindezt: hitelt fizet, a kocsija után adót, rezsidíjakat, és szerencsés, ha elég erre a bevétel. 

Szóval, mindemellett jönne az öngondoskodás, ami azt jelenti, hogy havonta legalább húszezer forintot – vagy ennél jóval többet – tenne félre egy számlára, amivel majd nyugdíjas éveiben kiegészíti a nyugdíját. 
Sokan elgondolkodnak azon, mi lenne, ha azt a pénzt, amit havonta levonnak a fizetésünkből különböző jogcímeken: nyugdíjjárulékként, egészségbiztosításként és még sorolhatnám, magunk félretennénk öngondoskodás címen.

Lehet, hogy jobban járnánk, de egyrészt ez a fennálló törvények miatt lehetetlen, másrészt ha lehetne is, az emberek többsége nem tenné félre, hanem felélné a pénzt, és ez valószínűleg tragikus következményekkel járna.