Teol.hu podcast

2023.05.23. 15:30

Az ékszerész, aki nem arany után kutatott a világ tetején

Ékszerészként, aranyművesként ismeri tágabb környezete, olyan üzletemberként, aki otthonosan mozog a nemesfémek és drágakövek birodalmában és neve a szakmában márkajelet jelent. Azt viszont csak szűkebb környezete tudja, hogy Barsi Péter a hegyek, a hegymászás rajongója is. Igaz, podcast adásunk vendége ezen vonzalmát nemrég látványosan tudatta a világgal is.

Szeri Árpád

Hiszen a legnagyobb közösségi portálon megjelent róla egy fotó, amint éppen egy hegycsúcs tetején, teljes hegymászó felszerelésben, jégcsákánnyal a kezében, jellegzetes fényvédő szemüvegben ünnepli egy csipkézett sziklákkal övezett, ködös orom meghódítását.

Barsi Péterrel (j) beszélgetett Szeri Árpád szerkesztő.

A Szekszárdon élő ékszerész nem másutt, mint Nepálban, a Himalájában, a világ tetején érte el ezt a szó szerint kiemelkedő teljesítményt. S ha nem is a Mount Everesten, hanem egy 6200 méter magas bércen tárta szét karjait a győztes örömével, azért ez sem lebecsülendő eredmény. Tudomásunk szerint nincs más a megyében, aki hasonló magasságokat ért volna el, tehát Barsi Péter, podcastunk vendége ebből a szempontból feltétlenül szűkebb pátriánk rekorderének számít. Nem szorgalmazzuk, hogy bárki is próbálkozzon megismételni ezt a nepáli expedíciót, mert vendégünk elmondta, hogy időnként – főleg a hegycsúcsról történő lejutásnál – minden erőtartalékát mozgósítania kellett, hogy túllendüljön az ájulás határán. A kulacsban tárolt vizet rendre befagyasztó, fűtés nélküli, dermesztő éjszakák, a folyamatos hóviharok sem járultak hozzá közérzetének javításához...

Viszont a serpák, azaz helybeli hegyi segítői kedves és segítőkész embereknek bizonyultak, mindent megtettek, hogy a világ túlsó feléről érkezett vendégük elérje célját. Ez így is történt, a részletek a teol.hu podcast műsorában, a Barsi Péterrel készített beszélgetésben hallgathatók meg.

Korábbi podcast beszélgetéseinket ide kattintva találja!

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában