Az állatorvos válaszol

2023.06.13. 10:49

Így nyilvánul meg a félelem a kutyáknál

Az utóbbi időben nem ritka a villámlás, mennydörgés, amitől sok kutya fél, vagy kifejezetten pánikreakciókat mutat – mondta megkeresésünkre Dr. Jakab Ferenc, a szekszárdi Fehér Agyar Állatorvosi Rendelő tulajdonosa.

Brunner Mónika

Az utóbbi időben nem ritka a villámlás, mennydörgés, amitől sok kutya fél, vagy kifejezetten pánikreakciókat mutat.

Forrás: Illusztráció: Shutterstock

Ismertette, hogy a félelem megnyilvánulása egyedenként eltérő lehet, vannak kutyák, amelyek, ha tehetik, világgá szaladnak, és mivel a félelem kikapcsolja a gondolkodást, esetleg haza se találnak, ha messzire és ismeretlen helyre jutottak. Mások a lakásban próbálnak elbújni, ahogy mondani szokták, még az egérlyukba is, megint mások a gazda testének közelében igyekeznek védelmet találni, egyesek így megnyugtathatók, a legtöbbjük pedig sehogy. A lakásban is tudnak fejvesztve egyik helyről a másikra rohangálni, nem találva a helyüket.     

A legkézenfekvőbbnek látszó megoldásnak ilyenkor nyugtatók adagolása tűnik, de vigyázni kell, mert egyes készítmények csak izomlazulást okoznak, miközben az agy éber marad, ezáltal a mozgásképtelenné váló, tehetetlen állat belső rettegése fokozódik. Világos, hogy ez nem állatbarát megoldás, de sajnos sok gazdi ezen információ hiányában, bár jót akarva, alkalmazza.

Dr. Jakab Ferenc, a szekszárdi Fehér Agyar Állatorvosi Rendelő tulajdonosa.
Forrás: MW

Célszerűbb bizonyos természetes készítmények használata, amelyet a konvencionális gyógyászat ugyan nem alkalmaz, mivel nem minden esetben ugyanazt a gyógyszert kell adni mindegyik állatnak. Hiszen a különböző személyiségtípusok, alkatok, és ezen belül az egyedek eltérő módon reagálnak az ijesztőnek megélt külső ingerekre, jelen esetben a zajra, illetve a levegő elektromosságának a változásaira.

A megfelelő szert a tünetek alapján a szakember tudja kiválasztani. Ezen gyógymód előnye, hogy a félelmeket nem csak pillanatnyilag kezeli, hanem hosszabb távon is gyógyító hatással bír, a következő alkalmakkor az állat már kevésbé lesz zajfóbiás, illetve az egyéb félelmei is csökkennek.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában