Vége van a nyárnak

2023.09.18. 14:40

Egy fejezet lezárul és elindul egy másik

Még pár napig, meleg időt élvezhetünk, de aztán esősre, hűvösre fordul az idő.

Mauthner Ilona

Képünk illusztráció.

Forrás: Shutterstock

Ismerőseim közül sokan nem szeretik az őszt. Arra hivatkoznak, hogy a laza nyár után nehéz átvergődni a szeles, hűvös hónapokon. Sokan depressziósnak, céltalannak érzik magukat a sok nyári élmény után, ezért behúzódnak a meleg szobába, ahonnan kirobbantani is alig lehet őket. 

Pedig ha kimozdulnának a lakásból, észrevennék, hogy milyen gyönyörűek tudnak lenni a zöldből sárgába és piros színbe forduló bokrok. Egy-egy szép lombú fa ilyenkor úgy illeszkedik a tájba, mint a napsugárból összeálló gömbök. Szeptember közepén már érik a dió, a gesztenye, a mogyoró, lehet szedni az almát, a körtét, a szőlőt. Az egész évi munka eredménye ősszel realizálódik.

Hamarosan készülődik az új bor a hordókban, de már mutatja magát, milyen lesz a színe, íze, zamata, ha majd elkészül. Én a legjobban azt kedvelem, amikor estefelé kiülünk a teraszra, és a lemenő nap sugaraiban megmártózva elkortyolgatunk egy pohár vörösbort. 

Bár az ital kellemesen átmelegít, érzem már, hogy vége az idei nyárnak. Ez azonban nem kedvetlenít el, ellenben olyan érzés tölt el, mint amikor az ember befejez, megold egy feladatot. Egyet kipipált, és kezdheti a következőt. Az ősz a munka, a tanulás, az elmélkedés ideje, melybe belefér egy-egy jó színházi előadás, baráti beszélgetés. Új lendületet adhatunk magunknak, ha észrevesszük azt a sok apró szépséget, ami az őszi hónapok sajátja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában