áremelés után

2021.02.26. 07:00

Drágább a liszt és a kenyér, emiatt verseny alakulhat ki

Árat emeltek a malmok február 1-től, egy kiló liszt nettó ára 95 és 100 forint között mozog. Az áremelés oka, hogy a búza átvételi ára az elmúlt pár hónapban jelentősen emelkedett. A búza, majd a liszt drágulása pedig a kenyér és a péksütemények árát is feltornászta. A sütödék azonban nem összehangoltan módosítják az árakat, hanem az emelést és annak mértékét mindenki maga dönti el.

Mauthner Ilona

Fotó: Makovics Kornél

A búza átvételi ára pár hónap alatt 54 ezer forintról tonnánként 70 ezerre ugrott. Mindez magával hozta a liszt, és a pékáruk árának emelkedését. Utoljára – még a múlt év novemberében – több megyei pékség vezetője azt nyilatkozta, csak akkor emelnek árat, ha nagyon muszáj. Úgy tűnik, most eljött ennek az ideje is.

Magyarországon egy kiló kenyérért átlagosan 378 forintot kell fizetni. Ez huszonöt százalékkal több, mint két éve volt.

A malmok többsége aratás után, viszonylag alacsonyabb áron vásárolták meg a kereskedőktől a búza egy részét. Már akkor is látni lehetett, hogy gond lesz a minőséggel, hiszen a termény jelentős része inkább takarmányminőségű volt az esésszámot, a hektolitersúlyt, és a sikértartalmat vizsgálva. Nem meglepő tehát, hogy a kenyérgabona ára mára eléri a 70 ezer forintot tonnánként.

Tolna megyében is hasonló a helyzet, mint az ország többi megyéjében. Kászpári Károly, a Tolna és Baranya megye pékszövetségének elnöke, a tengelici pékség vezetője elmondta, ők nem árat emelnek, hanem a költségeiket hárítják tovább, várhatóan majd márciustól.

– A liszt árát február 1-től emelte a dunaföldvári malom, ahonnan szállítunk, mondta Kászpári Károly. Jelenleg kilóját nettó 95 forintért kapjuk. A kisebb pékségeknek ennél is többe kerül a liszt, hiszen ők kisebb tételekben vásárolnak, és az sem mindegy, hogy ömlesztett, vagy zsákos minőséget veszünk. Emellett a gázolaj árának emelésével és béremelésekkel is számolnunk kell. És ha mindez nem lenne elég, a beszállítók is jelezték, hogy a járulékos anyagok – például tejpor, dió, vaj – is drágábbak lettek.

Ma már minden sütöde maga dönti el, mennyi terhet bír el, és mikor emeli az árait, tette hozzá a megyei pékszövetség elnöke. Nekik személy szerint jelentős kiesést okozott a vírushelyzet, hiszen olyan helyen árulnak, ahol a középiskolások, illetve az ügyfélforgalom is jelentősen visszaesett a karantén miatt.

Nagyon nehéz jó szakembert találni, akik el is várják, hogy a munkájukat fizessék meg, mondta egy másik pékség vezetője. Bécsben például a minimális havi munkabér is 1500 euró, ezért ahhoz, hogy Magyarországon meg tudják tartani az embereket, évente 15–20 százalékkal is emelniük kell a béreket. Sajnos a koronavírus-járvány is nagy kárt okoz. Kevesebb a vásárló, és tavasszal több büfé, köztük az iskolabüfék is bezártak, ahová pék­árut szállított több pékség.

A megye egyik gabonafeldolgozója a bonyhádi székhelyű GA-BO Kft. A cég ügyvezetője, Hollentunder János korábban elmondta: még az aratás idején vásárolták meg a szükséges mennyiségű búzát, elsősorban a völgységi termelőktől. A velük kialakított hosszú távú jó kapcsolat megkönnyíti a felvásárlást.

Sokan nem bírják a versenyt

A Magyar Pékszövetség adatai szerint közel 1100 magyar sütőipari vállalkozás működik az országban, amelyek 23 ezer embert foglalkoztatnak. A piacot mind jobban uralják a nagy áruházláncok sütödéi, amelyek egyre több terméket állítanak elő. Emellett a mintegy 600, hazánkban működő albán sütőipari cég súlya is növekszik. A GA-BO Kft. malmi tevékenységet is folytat, elsősorban pékségeket látnak el zsákos és ömlesztett lisztféleségekkel, valamint csomagolt lisztet is értékesítenek. Hollentunder János elmondta, a búzaárak magasabbak voltak idén és folyamatosan emelkednek. De a liszt árának alakulásában csak egy tétel a gabona ára, hiszen náluk is jelentős béremelést kellett végrehajtani. Jó molnárt ma már szinte lehetetlen találni, ezt a képesítést ugyanis sehol nem lehet az iskolákban megszerezni. A munkásaikat tehát meg kell becsülni.

Borítókép: A pékségek azt mondják, nem árat emelnek, hanem a költségeiket hárítják tovább

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!