Dinnye

2022.05.26. 11:21

Hamarosan már hazait is vásárolhatunk egyik kedvenc gyümölcsünkből

Az idénygyümölcsök kínálatát bővíti a görögdinnye, mely már kapható az üzletekben, zöldségeseknél. Igaz, ez még nem hazai termés, hanem Göröghonból való, de jó ízű, az ára viszont jóval magasabb, mint egy évvel korábban ilyentájt volt. A hazaira még kicsit várni kell.

Mauthner Ilona

Fotó: Mártonfai Dénes

Tolna megyében Paks, Szedres, Tengelic, Fadd és Németkér környékén foglalkoznak dinnyetermesztéssel. A megyei dinnyések megerősítették, szabadföldön termelt fajtákat július elejénél hamarabb nem tudnak szállítani a kereskedőkhöz. Európa negyedik legnagyobb görögdinnyetermő-területe hazánkban van. A terület ugyan az elmúlt tizenöt–húsz évben folyamatosan csökkent, de az utóbbi két évben sikerült országosan ötezer hektár körül stabilizálni. 

Bognár János szedresi termelő, aki a Magyar Dinnyetermelők Országos Szövetségének is tagja, úgy látja, jelenleg jó periódusban van a hazai dinnye fejlődése. Az időjárás, a száraz, meleg idő kedvére való. A sátrak alatt szépen fejlődik a sárgadinnye, ebből június 10-e környékén már lehet majd vásárolni, június vége felé pedig már a szabadföldi változatából is. A hazai görögdinnyére viszont július elejéig még várni kell. A fóliát már leszedték róla, folyamatosan öntözik, táp­oldatozzák, és a kis dinnyék szépen fejlődnek az indákon. A termelők bizakodnak, hogy az időjárás sem rondít bele az idei évbe. 

A zöldségeseknél árult, külföldről behozott dinnyék kilóját jelenleg 7–800 forintért kínálják. Ez előrevetíti azt is, hogy a hazai sem lesz olyan olcsó a szezon elején, mint az elmúlt években volt. Ennek oka, hogy sokat drágult minden, ami a termeléshez kell, így a fólia, a növényvédő szerek, a gázolaj, és leginkább a munkaerő. Ez utóbbit találni is alig lehet. 

Az általunk megkérdezett kereskedők elmondták, nem jellemző, hogy egész dinnyét vásárolna bárki is, pár kilót kérnek belőle a vásárlók. Van egy árszint, ami fölé nem lehet menni akkor sem, ha a termelőnek vagy a kereskedőnek többe kerül a termék, mert a nyakán marad, mondták. 

Címkék#dinnye

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!