Feje tetejére állt az európai piac

2022.12.30. 18:10

A szakmai sikerek ellenére nem mézédes a méhészek helyzete

Kizárt, hogy méhek által termelt mézet annyiért lehessen adni, mint amennyiért adják az Ukrajnából az Európai Unióba kerülőket, mondja ifjabb Jenei Ferenc. A dunaföldvári méhész szerint jelen helyzetben nem lehet értékén eladni a mézet, miközben a kiadásaik egyre nőnek.

Duol.hu

A dunaföldvári ifj. Jenei Ferenc, a Dunaújvárosi Méhész Klub vezetője (Fotó: Duol.hu)

A közelmúltban immár 13. alkalommal rendezték meg a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivált, a napokban pedig kihirdették a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét. A zsűri értékelése szerint a legjobb legjobb repcemézet Gál Balázs Sándor, a Dunaújváros és Vidéke Méhész Klub tagja jegyezte. Laptársunk, a Duol.hu hírportál az egyesület vezetőjét, ifjabb Jenei Ferenc dunaföldvári méhészt kérdezte.

– A klubból ketten értünk el eredményt a gyulai versenyen, Gál Balázs Sándor és jómagam. Balázs szenzációs eredményt ért el, a repcemézét az aranyérmesek között is a legjobbnak találták, emellett a vegyesméze ezüst-, a napraforgóméze bronz fokozatú lett. Nekem a hárs- és a vegyesmézem arany fokozatot érdemelt ki, az akác és a selyem pedig bronzot.

Ezek az eredmények valóban minden elismerést megérdemelnek, de megkérdeztük, vajon általában is ennyire szép a helyzet az újvárosi méhész klubnál?

– Évek óta nehéz helyzetben van a hazai méhészet, így természetesen mi is – válaszolta ifj. Jenei Ferenc. – Bármilyen hihetetlen, de a háború nem, hogy megállította volna az Ukrajna felől érkező, néha ismeretlen eredetű mézek beáramlását, de akkora mennyiséggel kereskednek, hogy az teljesen felborította az európai piacot, a feje tetejére állt minden. Olyan árkategóriával kellene versenyezni, amivel nem lehet. Kizárt, hogy méhek által termelt mézet annyiért lehessen adni, mint amennyiért az Ukrajnából az Európai Unióba kerülőket veszik. Jelen helyzetben nem lehet értékén eladni a mézet, miközben a kiadásaink egyre nőnek – folytatta nem túl vidáman a dunaföldvári méhész.

A teljes cikk elolvasható laptársunk, a Duol.hu oldalán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!