Élni a földből

2023.04.29. 15:00

A mezőgazdaságban csak egy a biztos: a bizonytalanság

Kínálja magát a hazai eper és a telet szépen átvészelő alma is, de hosszú sorok egyelőre nem kígyóznak az árusok előtt. Pedig láthatóan friss, egészséges és bizonyára nagyon finom a gyümölcs. Egyetlen hibája van csak: nagyon drága.

Mauthner Ilona

Kínálja magát a hazai eper, csak nagyon drága.

Fotó: Makovics Kornél

Az egyik nézelődő vásárló oda is mondta halkan a mellette állónak, hogy egy kiló ebből az ő családjának öt percig tartana, és azzal is csak „megfestenék” a torkukat. A szomorú az, hogy ez az ár nyugati mércével mérve nem drága, és azt a vevők is jól tudják, hogy a termelő alig tesz rá valami pluszt. Ám a munka, a növényvédelem, a leszedés, a szállítás mind-mind sokba kerül, és ugyebár az senkitől sem várható el, hogy kevesebbért adja, mint a költségei. 

Az biztos, hogy elszánt és kemény ember az, aki a mezőgazdaságot választotta megélhetési forrásként. Merthogy ez folyamatos, megszakítás nélküli munkát jelent egész évben, igen, télen is, nyáron is, sőt szombaton és vasárnap is, mert dolog akkor is van. 

Folyamatos figyelmet az egyik napról a másikra változó szabályok miatt, rengeteg bizonytalanságot, hogy vajon akad-e vevő az árura, megkapja-e a lekötött terményért a beígért pénzt, és akkor még nem is beszéltünk a folyamat leggyengébb láncszeméről, az időjárásról. A mezőgazdaságban csak egy a biztos: a bizonytalanság. Minden tiszteletet megérdemelnek tehát, akik nem futamodnak meg a kihívások elől, és megtermelik, ami az asztalunkra kerül. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!