2017.11.12. 07:00
Már Tolna megyében is megjelentek az elektromos autók
Terjednek az elektromos autók. Egyelőre a töltésük időigényes, az egy töltéssel megtehető távolság csekély, de a fejlesztések biztatóak. Már vannak Tolna megyei tapasztalatok is.
Terjednek az elektromos autók, már Tolna megyében is gazdára talált néhány. Kezdetben 150 kilométert tudtak megtenni egy töltéssel, most már legalább 300 kilométert garantálnak a gyártók. A legkorábbi Tolna megyei elektromosautó-tulajdonosok közé tartozik dr. Halász Zsolt. Szekszárdon dolgozik, Medinán lakik, s nagyon elégedett a kocsijával.
– Imádom! – mondja. – Direkt megvártam egy nagyobb teljesítményű modellt. Ezzel, egyszeri töltéssel 500 kilométer is megtehető, de a nyáron egyszer mentem vele 530-at. Télen a fűtés állítólag sokat fogyaszt; majd meglátjuk… Gyorstöltéssel 3-4 óra alatt, míg otthon, kényelmesen, persze három fázisról, 8-10 óra alatt tölthető fel.
Ez az elektromos autó nagy hátránya: a lassú töltés és a súlyos akkumulátor. A fejlesztés gőzerővel folyik. Becslések szerint 2030-ra az elektromos személyautók eladási aránya eléri a 30-40 százalékot. S a nagyobb, transporter méretűeket is hamarosan piacra dobják.
Az egyik szekszárdi márkaképviselet vezetője, Szűcs István úgy gondolja, hogy először a nagyobb cégek és intézmények fognak vásárolni. A paksi atomerőművel máris előrehaladott tárgyalásaik vannak több elektromos autó beszerzéséről. Mindezzel párhuzamosan informatikai robbanás is várható az autógyártásban. Megjelennek az önműködő, önvezető autók, s már most segíti a sofőröket a parkolóasszisztens, a sáv- és távolságtartó automatika. Elérhető valóság az önmagát ellenőrző autó, mely felméri a saját műszaki állapotát, tudja, hogy hol van a környéken szakszerviz, bérautó-szolgáltatás, szálláshely, és képes a kocsi műholdon keresztül bejelentkezni a szervizbe. Az is megoldható, hogy a fedélzeti komputer szoftverfrissítését interneten keresztül végezzék. Sőt, már gesztus irányítású műszerfalak is léteznek. Azt is érti, ha „bemutatunk” neki.
A jóhoz könnyű hozzászokni. Ezt akkor mondja Szűcs István, amikor elmeséli, hogy egy modern, sáv- és távolságtartó autó gazdájának – a szervizelés idejére – odaadtak egy egyszerűbb csereautót, s összehozott egy koccanásos balesetet. Megszokta, hogy az automatika figyel helyette.
Az elektromos autók szervizelése Tolna megyében még nem megoldott. Pestre kell vinni őket. Speciálisan kiképzett szakember kell hozzájuk – hangsúlyozza a márkaképviselet-vezető –, hiszen a rendszer 300-400 volt között üzemel. Életveszélyes lehet. Ezek már nem otthon bütykölős járgányok. Baleset esetén sem az az eljárás, hogy kimegy az autómentő, és felrántja a sérült kocsit. Először meg kell vizsgálni, mert fennállhat az áramütés veszélye.
Engedélyezett töltőállomás egyelőre csak egy van Tolna megyében, a szekszárdi piacnál. Augusztus végén Bátaszéken is létesítettek egyet, de az még nem szerepel a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nyilvántartásában. (Tájékoztatásuk szerint még nem érkezett hozzájuk Bátaszékről engedélykérelem.) A terv az, hogy a főutak mentén és a városok nagyobb parkolóiban is legyenek töltőpontok.
Az elektromos töltőállomások
Magyarországon jelenleg mintegy kétszáz elektromos töltőállomás üzemel. Az ideális az lenne, ha az autópályák, illetve a főutak mentén, száz kilométerenként lenne töltőpont. A villanyautók többségét egyelőre otthon, mélygarázsokban és szállodákban töltik.
Az új töltők telepítésében a magán és az állami szektor is részt vesz. A szolgáltatással kapcsolatos részleteket a 170/2017-es kormányrendeket szabályozza. Eszerint a szolgáltatás ellenértékét észszerű, könnyen és egyértelműen összehasonlítható, átlátható módon kell meghatározni. A töltés egységára a töltés ideje alatt percenként (Ft/perc) vagy kilowattóránként (Ft/kWh) garantált töltési kapacitás függvényében határozható meg. A töltőhely foglalásáért percdíj (Ft/perc) határozható meg. A szolgáltató a díjakat jól látható módon tegye közzé!