Idősügyi Infokommunikációs Program

2018.01.12. 07:00

Informatikai ismeretekkel segítik a 65 év felettieket

Idősügyi Infokummunikációs Program kezdődött Kurdon a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával. A programról csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a falu polgármesteri hivatalában, ahol számítógépeket és más infokommunikációs eszközöket adtak a résztvevő időseknek.

Hanol Erzsébet, fotós: Beküldött kép

Országszerte ötezer 65 év feletti számára biztosítanak laptopot, internet-szolgáltatást és az alapfokú digitális kompetenciák elsajátításához szükséges oktatást az Idősügyi Infokommunikációs Programban. Kurd Csibrákkal és Gyulajjal közösen kapcsolódott be, a három faluban összesen 54 idős ember vesz részt a programban kilenc közfoglalkoztatott segítségével – tudtuk meg Müller Jánostól, Kurd polgármesterétől.

Hozzátette: nem volt könnyű megfelelő személyeket találni a közfoglalkoztatotti feladatkörre, ugyanis az alkalmazás feltételéül szociális, egészségügyi, vagy informatikai végzettséget szabtak. Végül Dombóváron és környékén találták meg a megfelelő embereket.

Kezdetben a falvakban élő idősek bizalmatlanok voltak, és az informatikai ismeretek hiánya miatt tartottak a programtól. Többen azonban december közepe óta már használják a laptopjukat, és fejlesztik tudásukat nemcsak a közfoglalkoztatottak, hanem a családtagok segítségével is. – Van, aki már az interneten intézi a pénzügyeit – büszkélkedett a polgármester.

A sajtótájékoztatón Jeneiné dr. Rubovszky Csilla miniszteri biztos, az Idősügyi Infokommunikációs Program felelőse ismertette a célokat.

Mint mondta, a kormány szeretné, ha a korszerű infokommunikációs eszközök hozzájáruljanak az idősek életminőségének javításához, a családtagok idősgondozásból eredő terheinek csökkentéséhez, munkavállalásuk elősegítéséhez, a szociális és az egészségügyi ellátórendszer tehermentesítéséhez, továbbá új munkahelyek létrehozásához.

A rendszer működtetése a településenként kialakított diszpécserszolgálatok feladata lesz, amelynek munkatársai Skype-on keresztül naponta, személyesen pedig heti gyakorisággal tartják a kapcsolatot a résztvevőkkel, így enyhítve az idősek magányérzetét. A program másik fontos eleme a bűnmegelőzés, amelyben szintén nagy szerepet kap a résztvevő idősek számára ingyenesen biztosított számítógép és internet elérés, hiszen ezen eszközök segítségével vehetnek részt az ORFK által tartott online bűnmegelőzési skype-konferenciákon. A program az időskorral együtt járó egészségügyi kockázat, a demencia megelőzésére is megoldást kínál: a Budapesti Műszaki Egyetemmel együttműködve olyan számítógépes játékokat fejlesztettek ki, amelyek hozzájárulnak a szellemi frissesség megőrzéséhez.

Az Idősügyi Infokommunikációs Modellprogram 2015. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. között zajlott. Tapasztalatai igazolták, hogy az infokommunikációs eszközök jelentősen javítani tudják az idősek életminőségét.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője szintén arról beszélt, hogy a kormány kiemelt feladatának tekinti az idősek támogatását, ezt bizonyítja a nyugdíjprémium és az ünnepek előtt érkezett Erzsébet-utalvány is, idén pedig három százalékkal emelik a nyugdíjakat. – A 2018-ra meghirdetett Családok éve programban – amelynek külhoni részét a Nemzetpolitikai Államtitkárság valósítja meg – szintén kiemelt figyelmet fordítunk az idős korosztályra – tette hozzá az államtitkár.

Társadalmi kihívás az elöregedés

Magyarországon – az európai országokhoz hasonlóan – az egyik legjelentősebb társadalmi kihívás az elöregedés: a lakosság közel 4,5 százaléka, mintegy 430 ezer ember 80 év feletti, és az előrejelzések szerint ez a szám 2050-ig két és félszeresére nő. Az ebben rejlő problémakör nemcsak a szociálisan és egészségügyileg rászorulókat, hanem az idős korosztály túlnyomó többségét is érinti.

Egy 2013-as felmérésből kiderült: az idősek három legfőbb problémája a magány, a bűncselekményektől való félelem és a kognitív képességek csökkenése.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!