rongálás

2017.08.16. 16:00

Újabb megcsonkított növény miatt indul eljárás

Vádemelést javasol a rendőrség a tamási nő ellen.

Teol.hu

Ismeretlen tettes rongált tujákat Tamásiban

Forrás: Beküldött kép

Egy tamási nő feljelentést tett a rendőrségre 2017. július 11-én, mivel ismeretlen tettes visszavágatta az általa ültetett, 4 méter magas tujákat, amellyel mintegy 200 000 forint kárt okozott, tájékoztatott minket a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt, a sértett kertszomszédját. A 72 éves helyi nőt előállították, majd rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nő a cselekmény elkövetését beismerte, és tettét azzal indokolta, hogy a tuják túl magasak voltak, és árnyékot vetettek a területére.

A Tamási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai az eljárást befejezték, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészség részére a napokban átadták.

A mai nap már írtunk egy hasonló esetről, cikkünkért kattintson IDE!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!