helyi időjárás

2018.05.25. 14:00

Jól jött az eső, de a jég sokat ártott a földeken

Végre jelentős mennyiségű csapadékot kapott Szekszárd környéke, de üröm is vegyült az örömbe, mert jég is volt az esőben.

Mauthner Ilona, fotó: Makovics Kornél

Kedden és szerdán az esti órákban érte el megyénket dél felől egy-egy nagyobb viharzóna. Kedden jelentős mennyiségű jégeső is hullott, főleg a bátai, a bátaszéki, az alsónánai határ kapott belőle. A gyümölcsösökben, szőlőültetvényekben és a szántóföldi kultúrákban is látszik a nyoma. A maradék sárgabarackot – amit a május eleji fagy már alaposan leszüretelt – most a jég verte el.

Dr. Vörös Géza agrármérnök Szekszárdon, szerdán 18,3 milliméternyi esőt mért, de a megye nyugati felében ennél kevesebb, míg délen több csapadék hullott. A gazdák azt tették szóvá, finoman fogalmazva nem volt a helyzet magaslatán a jégeső-elhárítás. Mivel májustól már nem Pécsen, a Nefela Egyesülésnél döntik el, mikor kell a talajgenerátorokat beindítani, hanem Budapesten, így a helyben kialakult viharfelhők vonulásának megítélése nehezebb, tette szóvá az egyik termelő.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatása szerint a kormány az országos jégkármérséklő rendszer telepítését nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek nyilvánította. Négy régióban építettek ki logisztikai központokat. Az automata generátorokat oda helyezték, ahol nem tudtak kezelőt szerződtetni, vagy komplikáltabb a szerkezet megközelítése. A talajgenerátorok üzemeltetésében az Országos Meteorológiai Szolgálat az agrárkamara országos partnere.

Tolna megyére is másodfokú figyelmeztetést adtak ki

Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek reggeli, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Somogy és Tolna megyében van másodfokú figyelmeztetés. Ott az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több csapadék hullhat.

A legjellemzőbb kísérőjelenség zivatarok környezetében továbbra is a felhőszakadás lesz, valamint néhol viharos széllökés és helyenként jégeső is előfordulhat. Kis eséllyel (elsősorban délkeleten) egy-egy heves zivatar sem kizárt 80 kilométer/óra feletti szélrohammal és 2 centiméteresnél is nagyobb jéggel.

Az előrejelzés szerint pénteken a legmagasabb hőmérséklet általában 24-30 Celsius-fok között valószínű, de a Kisalföldön, Alpokalján kissé hűvösebb is lehet. Késő estére 15-20 fok közé hűlhet le a levegő, a zivatarok által érintett területeken és északnyugaton lesz a hidegebb.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában