vádemelés

2018.10.21. 07:00

Bombákkal fenyegetőzött a segélyhívó telefonon

Felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását szorgalmazza a bíróságnál az ügyészség a közveszéllyel fenyegetőző férfival szemben.

Ihárosi Ibolya

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

Folytatólagosan elkövetett közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt emelt vádat egy harmincegy éves katymári, jelenleg Kaposváron élő férfi ellen a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség.

A vádlott tavaly szeptember 11-én 19 óra 41 perckor a Bács-Kiskun megyei Katymárról mobiltelefonon felhívta a 112-es központi segélyhívó számot.

A miskolci hívásfogadó központnak azt mondta a telefonba, hogy Szekszárdon több helyen bombát helyezett el, ezek közül egy konkrét utcát is megnevezett, ahova robbanószerkezetet tett. Az értesített Tolna Megyei Tevékenység-irányítási Központ jelentése alapján a rendőrség az érintett területet mintegy két óra alatt részletesen átkutatta, de robbanószerkezetet nem találtak.

Másnap, 2017. szeptember 20-án este a vádlott Szekszárdról Katymárra utazott. Közben, Tolna város közelében tartózkodva, 18 óra 31 perckor egy SIM-kártya nélküli mobiltelefonról ismét felhívta a 112-es segélyhívó számot. Ezt a hívást szintén a miskolci központ fogadta. A vádlott ezúttal azt állította, hogy Katymár főutcáján helyezett el egy bombát. Körülbelül fél óra múlva újra felhívta a segélyhívót és lényegében ugyanezt elismételte. A bejelentések után a Bajai Rendőrkapitányság Bácsalmási Rendőrőrsének tizenkét tagja, közel két és fél órás munkával részletesen átkutatta a település főutcáját és környékét, de ott semmiféle robbanószerkezetet nem találtak, mivel a vádlott ilyet nem is helyezett el. A vádirat szerint a férfi a konkrét tényeket tartalmazó, hihető állításaival egyértelműen azt a látszatot keltette, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget.

A vádlott büntetett előéletű, korábban más jellegű bűncselekmények, lopások miatt ítélték el. Vele szemben az ügyészség végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál, tájékoztatta lapunkat dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

A közveszéllyel fenyegetés tartalma

Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta. Legutóbb 2016 nyarán volt bombariadó a Szekszárdi Járásbíróságon. Június 22-én egy férfihang azt mondta a telefonba, hogy bomba fog robbanni az épületben. Kiürítették az ötemeletes épületet, a TEK-esek átvizsgálták, de robbanószerkezetet természetesen nem találtak. Másfél hónappal előtte az Arany János utcai TESCO-t kellett kiüríteni. Három órán belül elfogták a tettest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában