bírósági ítélet

2018.03.21. 18:10

Inzultálta a húgát, hát megverte

Ihárosi Ibolya, illusztráció: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Bűnösnek mondta ki a 24 éves vádlottat a Bonyhádi Járásbíróság garázdaság, testi sértés és zaklatás vétségében, ezért 120 óra közérdekű munkára ítélte. Ha ezen kötelezettségének saját hibájából nem tenne eleget, akkor a közérdekű munka, vagy annak hátralévő része helyébe szabadságvesztés lép. Az ítélet jogerős.

A vádlott és a sértett gyerekkoruk óta ismerik egymást. A vádlott megtudta, hogy a bonyhádi tarka fesztiválon inzultálta a húgát a sértett, ezért megharagudott rá. Augusztus 15-én a sértett éppen boltba indult, amikor a vádlott megszólította, és számon kérte tőle a fesztiválon történteket. Ez odáig fajult, hogy a vádlott háromszor is arcul ütötte a sértettet, aki az ütésektől elesett, majd felkelve elsietett a bolt felé. A vádlott közben kétszer kisebb erővel hátba vágta. A sértett az arcát ért ütésektől könnyű sérüléseket szenvedett. Amikor a vásárlás után ki akart lépni az üzletből, a vádlott az ajtóban állva azzal fenyegette: „Ha kijössz, megöllek!„ A sértett nem is mert kimenni, hanem elkérte a bolt egyik eladójának a mobiltelefonját és rendőri segítséget kért. Ezt látva a vádlott elmenekült a helyszínről.

A rendőrségen feljelentést is tett a sértett. Később viszont átvette az ügyész a képviseletét, mivel a könnyű testi sértés nem hivatalból üldözendő, hanem magánvádas bűncselekmény. Az ítélet szerint a vádlott magatartása kihívóan közösségellenes és erőszakos volt, alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, vagy riadalmat keltsen.

A betanított munkás férfi fiatalkorúként volt már büntetve hamis tanúzás és társtettesként elkövetett garázdaság miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában