Arab unokatestvéreivel focizott Izraelben a szekszárdi fiú

Dahud Emil szülei Budapesten ismerkedtek meg. Édesanyja szekszárdi, édesapja Izraelben élő palesztin, annak idején mindketten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanultak. A kapcsolatból házasság lett, a szekszárdi ifjú feleség követte férjét Izraelbe. Emil bátyja már ott, egészen pontosan Nazaretben jött a világra. Emil csak azért Szekszárdon, mert édesanyja akkor éppen Tolna megye székhelyén töltötte a nyarat és szülés előtt már nem vállalta a visszautat.

– Első emlékképeim izraeli lakóhelyemhez, ottani rokonaimhoz kötnek – folytatta történetét Dahud Emil, aki jelenleg a Szekszárdi Garay János Gimnázium 11. D. osztályos tanulója, emellett, másodmagával együtt, ebben a tanévben az Alma Mater diákigazgatója. – Édesapámnak hat testvére van, közülük öt a nagyszülőkkel együtt három társasházban élt.

Elmentem reggel óvodába, délután már az unokatestvéreimmel játszottam valamelyik ház udvarán. Egymás között természetesen az arab járta, az egyetlen kivételt a családban édesanyám jelentette: vele csakis magyarul beszélgettem. Különösebb nehézséget vagy gondot nem okozott ez a kettősség.

Hat év elteltével a Dahud család, így az ügyvéd édesapa és a nyelvtanár édesanya úgy döntött, hogy a gyermekekkel együtt visszaköltözik Magyarországra, jelesül Szekszárdra. Emil a korábbihoz képest egy teljesen más környezetben találta magát. Biztos, ami biztos alapon, egy évet eltöltött a Kölcsey lakótelepi óvodában, ilyen „akklimatizálódás” után ment általános iskolába.

– Az egyetlen jelentős változás az volt, hogy ettől kezdve nem arabul, hanem magyarul beszélt körülöttem mindenki – mondta Emil. – A kulturális különbözőségeket tekintve sem ért nagyobb megrázkódtatás. Bár édesapám révén arab felmenőim vannak, nem tartozunk a muszlim vallás elmélyült hívei közé. Már Izraelben is megtartottuk a húsvétot, a karácsonyt és ápoltunk néhány arab szokást is. De ami azt illeti, én például nem tudok ellenállni egy jó paprikás krumplinak, lecsókolbásszal. Ugyanúgy fogyasztok sertéshúst, mint bármely más magyar ember.

Az általános iskola befejezése után a Dahud család, a nagyobbik fiú balesete miatt, egy éves kényszerpihenőt tartott Izraelben. Ez azzal járt, hogy Emil a középiskola első osztályát kisgyermekkora kedves lakhelyén, Daburiyyában végezte el. A nyelvi helyzetet és kötelezettségeket romániai példával érzékeltette. Akárha Erdély egyik magyarlakta településén lennénk, az iskolában zömében magyarul zajlik a tanítás, de van kötelező román nyelv óra. Daburiyyában arabul zajlott a tanítás, de volt kötelező héber nyelv óra a tanrendbe iktatva. Az ottani palesztin fiatalok elfogadták ezt a helyzetet, nem tiltakoztak ellene.

– A héber sok tekintetben hasonlít az arab nyelvre, így elsajátítása nem okozott jelentős nehézséget. Sőt, idővel a héber írást is megtanultam. Mindez nagy segítséget jelentett, mikor Izrael különböző vidékein barangoltam. Gyakorlatilag az ország minden zugába eljutottam, a tengerparttól a hegyeken át a sivatagig.

Ugyanakkor Daburiyya és környéke sem nélkülözi a nevezetességeket. A közeli Nazaret Jézus gyermekkorának helyszíneként ismeretes. A síkságból kiemelkedő Tábor-hegy tetején van Jézus színeváltozásának bazilikája. Maga Daburiyya Daberath bibliai városával azonosítható: görög neve Dabráth vagy Dabiroth, latin neve Dabareth volt.

Dahud Emil kedveli a művészeteket, miután szépen beszél magyarul, gyakorta mond verset iskolai rendezvényeken. Vonzza a színjátszás is. Legalább ugyanilyen erős benne – édesapja példája alapján – a jogi pálya iránti érdeklődés. Emellett már járt az egyik felsőfokú intézmény nyílt napján: ott a nemzetközi kapcsolatok különleges világából adtak ízelítőt a leendő egyetemistáknak. Jelenleg utóbbi két terület a favorit számára.

– Még van egy évem dönteni. Abban biztos vagyok, hogy a jövőmet Magyarországon képzelem el. Nemcsak, hogy itt, Szekszárdon születtem, de immár életem nagyobbik részét is itt töltöttem, itt kötöttem életre szóló barátságokat. Ám sohasem fogom elfelejteni, hogy apai részről hova kötnek gyökereim. Amikor szabadidőm és lehetőségem engedi, utazom Izraelbe. Gyermekkorom arab településére, most már a felnőttkor küszöbére érkezett unokatestvéreimhez és más rokonaimhoz, akik szeretettel fogadnak. Mégis, most így, tizenkilenc évesen kijelenthetem: arab mivoltomat nem feledve én már magyar embernek érzem magam.

Az egyszerű emberek megértik egymást, nincs ellentét

Izraelben számos településen élnek többségében vagy egészében arabok. – Akárhol is találkoztam velük, mindenütt tanúja voltam vendégszeretetüknek és összetartásuknak – mondta Dahud Emil. – Csak egyetlen, jellemző példát hadd említsek. Az Izraelben található arab településeken egyetlen hajléktalannal sem találkoztam. Mindannyian segítik rászoruló rokonaikat, honfitársaikat.

Az egyszerű arab embernek nincs baja a zsidókkal sem és ez viszont is igaz. Édesapámnak családi vállalkozása van Izraelben, több zsidó alkalmazottal. Valamennyien képesek a vallási és más ellentéteket félretéve gyümölcsözően együttműködni. Édesapámnak számos zsidó barátja van, ahogyan nekem is. Balesetet szenvedett bátyámat arab és zsidó orvosok vállvetve és szívvel-lélekkel kezelték, fel sem merült, hogy kinek, milyen vallási–politikai nézetei vannak. Ez az együttműködés teszi, illetve teheti nagyon jó országgá Izraelt.