borverseny

2018.05.01. 13:00

Jó minőségű vörösborokat kóstoltak a bírák

Százhatvanhat mintát adtak le a termelők az országos székely borversenyre.

Balázs László, fotó: beküldött kép

Tizedik alkalommal rendezték meg az országos székely borversenyt és gasztronómia bemutatót. A Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének (BSZOSZ) tiszteletbeli elnöke, Fábián Gergely kezdeményezésére indult a megmérettetés, az elsőt még Kakasdon tartották. Nyitásként a Székely ház Lőrincz Imre dísztermében ünnepélyes keretek között átadták a Szemcsuk István fafaragó által készített székely kaput.

Idén kísérő programként, tizennégy puliszkából készült ételt is bemutattak – mondta Illés Tibor, a szervezet elnöke. A verseny szervezésében és lebonyolításában tevékenyen közreműködött a Bonyhádi Borbarát Kör, melynek elnöke Ónodi Szabolcs és Pethő Lászlóné borbíró határozta meg a kis- és nagytermelői státuszt. Összesen százhatvanhat bormintát adtak le a borászok, ebből kettő nagyarany, harminchárom arany, ötvennyolc ezüst, hatvannégy bronz és kilenc oklevél minősítést kapott. Módos Ernő, az Alisca Borrend nagymestere, a bírálóbizottság elnöke kiemelte, jó minőségű vörösborokat kóstoltak. Kistermelői szinten is emelkedik a színvonal, tudatosabbá vált a borkészítés.

A hovatartozás erősítésére, az ősök tiszteletére az öt bukovinai székely falut (Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Józseffalva, Andrásfalva) képviselő termelő is kapott díjat.

A legjobb kistermelő Beke Zoltán (Nagymányok), a legeredményesebb nagytermelő a Bernát Pince (Bonyhádvarasd) lett. A csíki származású minorita szerzetesről, Mártonffy Mórról elnevezett vándorserleget a Frankos Borház vehette át. A várost Szabó Tibor alpolgármester képviselte, aki a díjak átadásában segédkezett. A verseny vacsorával zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában