álhírek

2018.06.12. 15:30

A Tóbiás gólyacsalád jól van!

Szeri Árpád, fotó: Gemenc Zrt.

Elterjedt a híre annak, hogy a Gemenci erdő népszerű gólyapárjának fiókáit elpusztította egy ragadozó madár. A Gemenc Zrt. közleménye megcáfolta a hírt és megnyugtatta Tóbiásék kedvelőinek közösségét.

Nem Tóbiásék három feketególya-fiókáját támadta meg egy rétisas! – olvasható a kiadott tájékoztatóban, mely így folytatódik: a Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével zajló kutatási tervezet keretében egy másik feketególya-pár mindennapjait is kamera figyeli. Ez esetben a felvételeket azonban csak rögzítik, de nem továbbítják az internetre. Ennél a fészeknél történt a végzetes rétisas támadás és a fiókák elvesztése.

Az eset fontos információt szolgáltat a tudósoknak, kutatóknak, ornitológusoknak, valamint az erdészeknek is. Először sikerült dokumentálni, hogy egy rétisas ilyen módon szerzi be a táplálékát. Több közvetett jel, például kifosztott fekete gólya fészekben talált sastoll alapján eddig is feltételezték a kutatók, hogy ilyen jellegű esemény előfordulhat, azonban a teljes bizonyossághoz a mostani gemenci felvételekre volt szükség. A rétisasok általában halakkal táplálkoznak a Gemenci ártér vizes élőhelyein. A gólyafészket kifosztó középkorú, ereje teljében lévő rétisas feltehetőleg eredménytelenül próbált halászni, ezért támadta meg a feketególya-fiókákat. Közel két órán keresztül próbálta távol tartani a fészektől a betolakodót az egyik szülő, azonban a sas végül elzavarta, majd elpusztította a három fiókát.

Ám Tóbiás és Sára, a két gemenci fekete gólya és három fiókája jól van! Erről bárki megbizonyosodhat a Gemenc Zrt. honlapján megtekinthető élő internetes adásban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában