Lehet küldeni a szavazatokat

2018.07.05. 10:40

Három faj közül kerül ki a voksolást követően az év madara

Budavári Kata

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-óta választja meg az év madarát a lakosság segítségével, így idén is várják a szavazatokat a szervezet honlapján, közölte az MME kedden az MTI-vel.

Dr. Kis Ernő, az MME szekszárdi csoportjának titkára elmondta, azokat a madarakat, amelyekre most lehet szavazni, kevesen ismerik, speciális helyen élnek, nálunk inkább az Alföldön lehet őket látni. A gólyatöcs és a gulipán a szikes tavakat kedvelik, a nagy póling a tocsogós réteket.

A gólyatöcs egy fekete-fehér színű, hosszú lábú, egyenes csőrű parti madár. A faj egyedei a kopár, sekély vízborítású helyeken, laza telepeket alkotva vagy egyesével költenek. Magyarországon rendszeresen fészkel, a költőpárok száma az adott év csapadékviszonyaitól függően kétszáz–ezer pár. Védelmének alapját a még meglévő természetes szikes tavak megőrzése és az egykori fészkelőhelyek rehabilitációja jelenti. Vonuló faj, Afrikában telel. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke kétszázötvenezer forint.

A gulipán felfelé hajló csőrével tűnik ki a parti madarak közül. Eurázsiában és Észak-Afrikában a tengerpartok és a kontinentális sós tavak mentén, a talajon költ. Kis számban ugyan, de rendszeresen Magyarországon fészkelő faj, jellemzően a Kiskunság szikes tavain, de az Alföldön és a Dunántúlon is megfigyelhető. Magyarországi állománya a csapadékviszonyok függvényében ingadozik, száz–nyolcszázötven párra tehető. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke szintén kétszázötvenezer forint.

A nagy póling a legnagyobb termetű hazai parti madár, csőre feltűnően hosszú, lefelé hajló. Magyarország vizenyős rétjein, turjánvidékein és lápjain szórványosan és csak kis számban költ, fészkelő állománya csak húsz–hatvan párra tehető. Fészkét a vizenyős élőhely szárazabb foltjain, főleg száraz fűből építi. Magyarországi állományának védelme csak jellegzetes költőhelyeinek, a turjánosoknak megőrzésével biztosítható. A másik két jelölthöz hasonlóan a nagy póling is vonuló faj, Afrikában és Ázsia déli részén telel. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke ötszázezer forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában