közlekedés

2018.09.12. 18:20

Folytatják a parkolók építését Szekszárdon

Ihárosi Ibolya

Fotó: Mártonfai Dénes

Már meg is kezdődött a parkolók építése a Kadarka lakótelepen. A helyszínen tartott sajtótájékoztatón Ács Rezső polgármester elmondta, folytatódik a parkolóépítései program a városban. Az utóbbi két évben több mint száz parkolóhely épült a megyeszékhelyen. A Jövőnk Térsége Területfejlesztési Alapítványnak köszönhetően régi adósságát törleszti város, hogy ezen a területen is új parkolóhelyek készülhetnek. Hatszázhetven négyzetméteren összesen 28 helyet alakítanak ki, és ezzel megduplázódik a számuk a területen. A beruházás átadásának a határideje október 15-e. Kérdésünkre elmondta a polgármester, hogy húszmillió forintba kerül ez a beruházás, amelyből a városnak csak hatmilliót kellett hozzátenni a költségekhez. A parkolók mellett járdát is építenek, amelyek biztosítják, hogy az ott élők kényelmesen meg tudják közelíteni a parkolókat. Azt is szeretnék elérni, hogy szabályosan álljanak be az autók, ugyanis néhányan másfél helyet is elfoglalnak. Bíznak abban, hogy ez a gyakorlat megszűnik, ha nem, akkor kénytelenek lesznek ellene fellépni.

Kiemelte a polgármester, hogy nagyon sokat lobbizott a Kadarka lakótelepi beruházás megvalósításáért Gyurkovics János, a körzet képviselője, aki ehhez hozzátette, hogy a cél eléréséhez a polgármester támogatásra is szükség volt. A beruházás kivitelezője ezúttal is a Közúti Építő és Szolgáltató Kft., amelynek eddigi munkájával meg vannak elégedve, jó minőségben és határidőben teljesítettek. A Zöldkert utcában folytatódhatna a parkolóhelyek építése, de azt több száz támogató aláírás ellenére egy lakó ellenállása akadályozza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában