2018.11.17. 15:15
A Bringa Akadémia adta közre ismereteit
Fotó: Beküldött fotó
Nem először szervezték meg az iskolákban közlekedési ismereteket oktató pedagógusok és rendőrök továbbképzését a megyei főkapitányság közlekedési szakemberei. November 14-én Dombóváron rendhagyó módon a Bringa Akadémia munkatársai adták át tudásukat a megjelenteknek. A közlekedés legvédtelenebb résztvevőivel, a kerékpárosokkal és a gyalogosokkal kapcsolatos kérdéseket vitatták meg meg a fórum résztvevői.
A rendezvényen Abelovszky Tamás, a Bringa Akadémia programvezetője tartott előadást a közlekedési szabályokról. Siska Tamás, közlekedéspszichológus pedig a gyermekek közlekedésről kialakult képéről beszélt. A rendezvényen részt vett Pausz Ferenc, az Országos Polgárőrszövetség alelnöke is.
A továbbképzésen szerzett ismereteket mind a pedagógusok, mind a rendőrök hasznosítani tudják mindennapi munkájuk során. A sikert jelzi, hogy a nap végén a résztvevők és a szervezők már a jövő évi programok egyeztetését is elkezdték, tájékoztatott Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.