A textilipar átalakulásának tanúja, és a gyári múlt őrzője

A hazai textilipar jelentős bázisának számított a rendszerváltás előtt Tolna. A különböző termékeket előállító, de egymással, termelési mutatókban mégiscsak versengő két nagy gyár ezer-ezer embert is foglalkoztatott fénykorában. És mindkét vállalat vezérkarában húzóember volt Ezer József: a Patexban 25, a selyemgyárban – a mai Tolnatext Bt.-ben – 15 évet dolgozott.

Végigjárta a ranglétrát. Miután Győrben, a Rejtő Sándor Szövő- és Fonóipari Technikumban megszerezte a szakmai végzettséget, 1962-ben a Patexnél kezdett, mint szövő. Tíz évvel később már a szövőüzem-vezetői és a termelési osztályvezetői teendőket is ellátta.

– Először nem akartam a termelésirányításba bekapcsolódni – emlékszik vissza –, de rendes volt az igazgató, Bodó Gyula, s azt mondta: azokat a személyeket vehetem magam mellé, akiket akarok. Csak pont akkor indult a Szekszárdi Húsipari Vállalat, és jobb pénzért, négy beosztottamat is elcsábították. Bonyolította a helyzetet, hogy megjelent egy holland szervező, aki a termelésirányítást igyekezett modernizálni, a maga elképzelései szerint. Nyolc gyára volt akkoriban a Pamuttextil Műveknek országszerte, s mindenütt, így Tolnán is igyekeztek javítani a szállítási biztonságot, a határidők betartását, mert az csak ötven százalék körül mozgott. S emiatt sok piacot vesztettünk nyugaton. Úgyhogy elég zűrös időszak következett. Akkor már 420 gépünk volt, és csak szövőből 330-at foglalkoztattunk. De az egyre öregebb gépeken kellett egyre többet termelni. Kőkemény munkával mégis elértük, hogy a szállítási fegyelem javult, felment a mutató kilencvenöt százalékra. Az ország minden részéből jöttek megismerni és átvenni a tolnai rendszert.

A Patex-igazgatóval történt összezördülést követően Ezer József 1987-ben munkahelyet váltott. Anyagosztály-vezetőnek vette fel a selyemgyárba az ottani igazgató, Pfundtner Antal. Akkor még nem tudhatta, hogy a Patex a privatizáció nagy vesztese lesz – 1992-ben bezárt –, a selyemgyár pedig a nyertesek közé kerül, egy új, német tulajdonosnak köszönhetően.

– A kilencvenes évek elején elképesztő volt a gazdasági helyzet – mondja –, fizetési morál gyakorlatilag nem létezett. A gyár vezetőinek többsége azt szajkózta, hogy termelni, termelni, szállítani, szállítani, én viszont azon az állásponton voltam, hogy annak szállítsunk, aki fizet. Hatvanmilliós kintlévőségünk halmozódott fel, ami abban az időben hatalmas összegnek számított. Jártam az adósainkat, hogy ha nem is pénzzel, legalább termékkel rendezzék a cehet. A győriek egy bakonyi hétvégi házat ajánlottak. Nem vettük át, mert messze volt. Bánhattuk, mert tönkre ment az a vállalat, és semmit se kaptunk. Ha elfogadjuk a céges üdülőt, és fél áron eladjuk, akkor is jobban jártunk volna. Debrecenből két teherautó pulóvert, Gyuláról 150 ezer pár zoknit, Vácról vagy tízezer pizsamát, szabadidőruhát hoztam, tartozás fejében. Még külföldre is elmentem. Szerbiából például nyolcvanezer pár zoknival jöttem haza. Nyitottunk egy kis boltot a gyár mellett, s ott adtuk el, amit lehetett.

A Magyar Selyemipari Vállalat telephelyei felszámolás alá kerültek. Hosszadalmas eljárás, nyögvenyelős évek következtek, mígnem egy német üzletember, dr. Günther Kast, 1995-ben megvásárolta a tolnai üzemet. Ezer József ezt a folyamatot így összegzi:

– Jöttek sorra az érdeklődők. Először az olaszok, akiknek a hozzáállása nem nyerte el a tetszésünket, aztán az angolok, akik már valamivel szimpatikusabbnak tűntek. Nekünk is volt üzletrészünk, tehát tárgyalniuk kellett velünk. Sőt, mi – a menedzsment – is beadtunk egy pályázatot, nyolcvanmilliós vételi árat megjelölve, de azt komolytalannak tartották. Akkor gondoltunk egyet, és felhívtuk dr. Günther Kastot, aki könyvkötészettel foglalkozott Németországban, és a legnagyobb vevőnk volt műszaki szövetből. Eljött, tett a felszámolónak egy komoly árajánlatot, és övé lett a gyár. A mi üzletrészünket is korrekt módon kifizette, s azóta is fejleszt, sokat visszaforgat. Az én időmben hárommillió négyzetméter szövet volt az éves termelés, most már valahol ötvenmillió négyzetméternél tartanak.

A tolnai textilipar átalakulásának tanúja, Ezer József 76 éves. Nyugdíjba 2002-ben vonult. Sokat tesz a múlt megőrzéséért, és szívesen idézi fel a régi időket. A Tolnai Kulturális Központban berendezett patexes emlékszoba egyik létrehozója, a patexes dolgozók éves találkozójának egyik szervezője.

Textiles találkozókat tartanak

Az együvé tartozást erősítette a brigádmozgalom. A gyári dolgozók sokszor a szabadidejüket is együtt töltötték. Az egykori patexes kollektíva tagjai már fogyatkoznak, de azért évente egyszer még összejönnek nosztalgiázni. Az idei találkozót – októberben – Ezer József szervezte. A nagy csapatból most hatvannyolcan jöttek el a tolnai katolikus iskola ebédlőjébe. Tizenöt éve, amikor először szerveztek textiles bulit, még százötvenen voltak. Most is élhet még a hajdani ezres létszámnak körülbelül a fele, de többségük alaposan megöregedett, beteg, vagy távol lakik. Így is jól érezték magukat a közös múlt emlékeit felidéző résztvevők.

Kézilabdázott

Ezer József 1942-ben született Tolnán. Technikusi végzettséget, szövő tagozaton, 1962-ben szerzett Győrben. Kézilabdázott a Rába-parti városban, amit hazakerülve, Tolnán is folytatott.

Nyugdíjba 2003-ban vonult. Házasságot 1965-ben kötött. Két gyereke és négy unokája van.