jubileum

2018.11.27. 07:00

Az MDF megyei szervezete harminc éve alakult meg

Harminc éve alapították a rendszerváltó párt, az MDF Tolna megyei szervezetét. Az első elnöknek Nyerges Tibort választották, aki a korabeli helyzetről adott tájékoztatást. Ott volt az események sűrűjében, az első ciklusban, 1990-től 1994-ig parlamenti képviselőként dolgozott. Közel egykorúak lévén tegeződünk az interjúban.

Wessely Gábor

– Messziről jött ember vagy…

– Sajóvárkonyban nőttem fel – mondja Nyerges Tibor –, ami Ózdhoz tartozik, de valamikor Gömör megye legdélebbi települése volt, egy szép és tehetős falu. Gyerekkoromban kétlaki emberek éltek ott: dolgoztak bányában vagy gyárban és otthon a háztáji gazdaságban. Reggelenként marhákat, disznókat, birkákat tereltek ki, aztán mentek munkába, s este megint foglalkoztak egy kicsit a veteménnyel, meg az állatokkal. Aztán dögledezni kezdett a gyár, bezárt a bánya, rosszra fordult az emberek sorsa. Én érettségi után elkerültem hazulról, Sárospatakon tanítói, szegeden pedagógia szakos diplomát szereztem. Ott ismerkedtem meg a fogorvos feleségemmel, s mivel mindkettőnknek kínáltak Szekszárdon munkát, 1985-ben ideköltöztünk.

– S hogyan jött a képbe a politika?

– Tanítói végzettséggel lementem Szegedre dolgozni. Akkoriban még nem lehetett halmozni a diplomákat. Levelezőn járhattam főiskola után egyetemre, de mellette két iskolában tanítottam. Utána Szekszárdon, a pedagógiai főiskola gyakorló iskolájába kerültem, de utolért a személyi anyagom. Nevezetesen az, hogy gimnazista koromban, Ózdon egy „nem hivatalos” március 15-ét szerveztem. Amit a hatalom igencsak túlreagált. Munkásőröket vezényeltek ki. A másik nagy bűnöm volt, hogy Szegeden egy barátommal stencilezve sokszorosítottam a Beszélő cikkeit. Az számított a legismertebb szamizdat újságnak, valahol a környező tanyavilágban nyomtatták. Rossz minőségű papírhoz és festékhez jutottunk csak, s ez volt a szerencsénk. Egy alkalommal arra mentünk haza, hogy felforgatták a lakásunkat, s a nyomatokat elvitték. De az anyag pár hét alatt kifakult, s mire bizonyítékul szolgálhatott volna, semmivé lett. Fekete pontjaim számát szaporította, hogy a szegedi dómban kötöttem házasságot. A szocialista ifjúságot hogyan nevelheti egy klerikális személy? Ilyen előzmények után kerültem kapcsolatba Szekszárdon a Szabad Kezdeményezések Hálózata elnevezésű illegális ellenzéki szerveződéssel, és magával Csengey Dénessel is. Mint később kiderült: minden összejövetelünkről többen is írtak jelentéseket. Aztán jött a monori találkozó, aztán a lakitelekiek, melyek közül a másodikon vettem részt, már mint aktivista. Akkor bátorított arra Lezsák Sándor, hogy alapítsuk meg Tolna megyében is az MDF-et. Ami meg is történt 1988. október 29-én. Közben a pedagógusi állásom megszűnt, ami miatt munkaügyi pert indítottam és megnyertem, de már nem mentem vissza tanítani, mert 1990-ben parlamenti képviselő lettem.

– Először csak mozgalom volt az MDF, nem párt.

– Igen, körülbelül nyolcvanan csatlakoztak a mozgalomhoz Tolna megyében. Alakuló ülésünket a Művészetek Házában tartottuk. Más csoportok is tettre készen álltak. Erős, tekintélyes, minőségi értelmiségi kör alkotta a dr. Ternák Gábor vezette orvosklubot. Az is a másként gondolkodók fontos bázisa volt. Sajtóhoz nemigen jutottunk, de megjelent a saját lapunk, a Tolnai Demokrata két száma, ami segítette a szervezést. Sokat jártam a vidéket, úgyhogy mintegy száz taggal párttá alakultunk, mert csak úgy indulhattunk a választásokon. És nyertünk. De Antall József miniszterelnök halála és más okok miatt lassanként elkopott a rendszerváltó párt. Én már 1994-ben visszamentem tanítani, először Szekszárdra, aztán Gyönkre. Igaz, hogy egy ciklust még városi képviselőként végigcsináltam.

– A közéletből teljesen kivonultál?

– A világhálón való jelenléttel megelégszem. Nem vagyok egy posztolós típus, de amikor úgy érzem, hogy kell, pláne, ha meg is szólítanak, reagálok. Egyébként a kis tanítványaimtól is kapok híreket, a saját környezetük eseményeiről, ami ugyanolyan közélet-ábrázolás, mint egy politikai elemzés, csak más szemszögből. Annak idején azt tűztük ki fő célul, hogy legyenek szabad választások, amit sikerült elérni. Emiatt tulajdonképpen elégedett lehetek a múltammal. És a jövőmet se látom csúnyának. Egy év múlva nyugdíjba megyek, egészségesnek érzem magam, szeretek horgászni, vadászni, kerékpározni. Családom is rendben; nagy társasággal járunk össze, ahol persze előfordulnak világnézeti különbségek, de igyekszünk úgy tölteni együtt az időt, mint a tisztes munka fejében, tisztes jólétre szert tett, tisztes polgárok.

Eltávolított tanárból lett országgyűlési képviselő

Nyerges Tibor 1955-ben született a közigazgatásilag Ózdhoz tartozó Sajóvárkonyban. A helyi József Attila Gimnáziumban érettségizett, első diplomáját a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolán, másodikat a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerezte. Ott ismerkedett meg a feleségével, aki fogorvos. Egy 27 éves fiuk van. Szekszárdra 1985-ben került. Rövid ideig a pedagógiai főiskola gyakorló iskolájában tanított, de 1989-ben megszüntették az állását. Ellenzéki tevékenységét figyelték és jelentettek róla. Akkor már erőteljes politikai szervezőmunkát végzett az MDF színeiben, és a rendszerváltás utáni első szabad választásokon, 1990-ben parlamenti képviselői mandátumot szerzett. A következő ciklusban, 1994-től Szekszárdon, egyéni körzetben megválasztott önkormányzati képviselőként, majd megyei külsős bizottsági tagként működött. A tanítást is folytatta. Jelenleg a gyönki gimnáziumban dolgozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában