felújítás

2018.11.14. 18:31

Szülői kezdeményezés, összefogás eredménye, hogy megújultak a mosdók

Balázs László

Fotó: Makovics Kornél

Átadták a felújított vizesblokkokat a Dienes Valéria általános iskola három szintjén. Ács Rezső polgármester elmondta, hármas összefogásnak köszönhetően újultak meg a mellékhelyiségek. A 28 millió forintba kerülő beruházáshoz a szülők 5,3 milliót adományoztak, a fennmaradó összeget fele-fele arányban az önkormányzat és a tankerületi központ biztosította. A rekonstrukció népnevelő jelleggel megtanítja a gyerekeket a vécé helyes használatára is.

Simon Andrea igazgató megjegyezte, a korszerűsítést a szülők kezdeményezték, és azon túl hogy a tankerület és a szekszárdi önkormányzat támogatását is megszerezték, maguk is gyűjtésbe kezdtek. Gerzsei Péter, a Szekszárdi Tankerület igazgatója hozzátette: fejlesztési tervükben 2021-re lett betervezve a felújítás, az összefogásnak köszönhetően három évvel korábban elkészült. Kiemelte a diákok és dolgozók türelmét, mert a munkálatok a tanévkezdés után is tartottak. A kivitelező Adri-Épker Kft. ügyvezetője, Rácz József kiemelte, négyszáz négyzetméter csempét és százhatvan négyzetméter burkolólapot építettek be, negyvenkét darab WC-csészét, tizenöt-tizenöt piszoárt és mosdókagylót cseréltek ki. Emellett ötszáz folyóméter víz- és szennyvízvezetéket fektettek le. A suliban eddig nem volt akadálymentesített illemhely, ezentúl a földszinten mozgáskorlátozottak is tudják használni a toalettet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában