boltbezárás

2019.01.25. 14:00

Fekete zászlóval vesznek búcsút a gyönki kisbolttól

Úgy tervezik a gyönkiek, hogy fekete zászlóval búcsúznak a 103. számú vegyesbolttól, amelyet csütörtökön bezárnak. Az üzemeltető Kop-Ka Zrt. ugyanis nem tudja már nyereségesen működtetni ezt a kisebb üzletet, inkább a nyolcszáz méterre fekvő nagyobb boltjuk kínálatát szélesítik.

Brunner Mónika

Fotó: Mártonfai Dénes (archív)

Olvasónk, a hatvanhárom éves Frischkorn Ádám kereste meg lapunkat azzal, el vannak keseredve a gyönkiek, amiért – az üzletre nemrég kifüggesztett értesítés szerint – január 24-től bezárják a kedvenc boltjukat. A hivatalosan megnevezés szerinti, 103. számú vegyesbolt nagyon a szívükhöz nőtt, ezért néhányan elhatározták, hogy megpróbálják jobb belátásra bírni az üzemeltetőt. Aláírásgyűjtést, tüntetést terveznek, sőt egy fekete zászlót szeretnének kitenni a megszűnés napján az épületre.

– Lehet, hogy az elkeseredettséget csak azok értik, akik Gyönkön nőttek fel, ide köti őket minden – mondta lapunknak Frischkorn Ádám, amikor gyönki otthonában felkerestük. – Én itt születtem, helybéli lakos vagyok, mióta az eszemet tudom, ennek a községnek, városnak élek. Jót szándékozom tenni, és nem rosszat. Mindenki tudja, hogy az elmúlt évtizedekben az egész kereskedelmi üzletág mélypontra került, de én vallom, hogy ebben nem a kereskedők a hibásak. Elvándoroltak tőlünk a fiatalok, elhagyták az országot, és bennünket, idősebb embereket. Kevesen vagyunk, akik kiállunk a helyi értékekért, azokért a dolgokért, amelyek a gyökereinket jelentik, és amik igenis fontosak – tette hozzá.

Felesége, Annamária szerint a boltbezárás legalább hatvan–hetven családot érint, akik napi rendszerességgel itt szerezték be mindazt, amire szükségük volt. Több szomszédjuk beteges, rokkant, néhányan a kiskapuig is alig tudnak elmenni.

A vegyesboltot üzemeltető Kop-Ka Zrt. elnök-vezérigazgatója, Viola Szabolcs lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a lakosság részéről ugyan megkeresés nem érkezett a tervezett bezárással kapcsolatban, azt azonban elmondta, megérti, ha elkeseredettek, de a kis vegyesboltot nem tudják tovább gazdaságosan működtetni. A körülbelül harminc négyzetméteres üzlet havonta 1,7 millió forintos forgalmat bonyolít, és ezzel évek óta veszteséget termel. Bár több változtatás történt a kínálatban, ez nem vonzott be annyival több vásárlót, mint amennyire szükség lett volna.

Ugyanakkor a helyi lakosság nem marad ellátás és üzlet nélkül, ugyanis a megszűnő bolttól körülbelül nyolcszáz méterre, a városközpontban található egy jóval nagyobb területű, jobban felszerelt üzletük, a Hegyhát Coop ABC – hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató. Hozzátette, a vegyesbolt egyetlen alkalmazottjának állást kínáltak a nagyobb üzletben, és körültekintően jártak el a tekintetben is, hogy a gyönki lakosság ne maradjon élelmiszer és egyéb áru nélkül. Arról is beszélt, az elmúlt években több kisebb üzletet is kénytelenek voltak bezárni. Tavaly nyáron Szakadáton, illetve Varsádon. Mindkét esetben sikerült találni egy magánvállalkozót, aki átvette a működtetést. Ettől a megoldástól a gyönki üzlet esetében sem zárkóznak el. Az épületre most bérlőt keresnek.

Gyönk polgármestere, Katz Gyula István lapunknak elmondta, hogy a kis vegyesboltra nagy szüksége van a városnak, de mivel egy gazdasági szervezetről van szó, amelynek – az elmondottak szerint – gazdaságtalan a működtetése, az önkormányzat nem tud mit tenni, nincs olyan eszköz a kezében, amellyel a döntést megváltoztathatja. Gazdasági szervezetnek pedig nem adhatnak támogatást. A polgármester is felvette a kapcsolatot az üzemeltetővel, és ő is azt a tájékoztatás kapta, hogy csak egy boltot tudnak a településen gazdaságosan működtetni, ezért a bezárás elkerülhetetlen.

Nosztalgiával gondol vissza a régi időkre

Frischkorn Ádám az alábbi történetet idézte fel ottjártunkkor:

„Annak idején, amikor tizenhárom éves voltam, a kis vegyesboltban lehettem tanuló, és ez mindennél többet jelentett a számomra. A bolt jól menő üzletnek számított, a tulajdonos családnak majd minden tagja kereskedelmi végzettségű volt. Én voltam a boltvezető jobbkeze, de olyan nagy volt a konkurencia, a túljelentkezés az álláshelyekre, hogy végül nem rám esett a választás. Viszont volt olyan alkalmazott, aki a kisboltból ment nyugdíjba, és többszörös kitüntetéssel búcsúzott, mert többet teljesített boltosként előtte, mint bárki.

Amikor fel kellett újítani, a gyönki lakosság is beállt a munkába, önként, és önerőből építette újjá. Együtt ettük papírból a cukorkát, mindent a kisboltunkból szereztünk be, nagyon sok emlék köt bennünket hozzá.„

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában