prevenció

2019.02.13. 07:00

Ismeretlen eredetű ételt, italt elfogyasztani tilos

Két tízéves gyereket kellett néhány nappal ezelőtt kórházba szállítani alkoholmérgezés miatt. Ennek kapcsán a rendőrség szakembereit kérdeztük arról, miként lehet megelőzni az ilyen eseteket.

Budavári Kata

Fotó: Shutterstock

Két tízéves gyerek Pakson, a Barátság úti játszótéren talált két üveg bort, amelyet meg is ittak. Mindkettőjüket alkoholmérgezéssel szállították kórházba. Mint megtudtuk, hasonló eset eddig nem történt. Hogy ne is történjen, érdemes a szülőknek elbeszélgetniük csemetéikkel. Huszti Gábor, a megyei rend­őr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának vezetője szerint mielőtt a szülő elkezdi okítani a gyermekét, tájékozódjon és gyűjtsön információt hiteles forrásokból.

A beszélgetést érdemes azzal kezdeni, hogy megkérdezik a gyerektől, hogy ő mit tenne, ha a játszótéren találna egy üveg italt, vagy akár egy csokit. Ezt követően fel kell hívni a figyelmét a veszélyekre. A legfontosabb, hogy ismeretlen eredetű ételt, vagy italt nem szabad elfogyasztani még akkor sem, ha azt veszélytelennek látja. Lehet az akár romlott, vagy mérgező, de az is elképzelhető hogy valamilyen szert raktak bele. Ez vonatkozik a cigarettára is. Az alkohol, a dohányzás és a különböző szerek fogyasztásának kockázatairól is érdemes elbeszélgetni a gyermekkel. Nagyon fontos, hogy a szülő megismerje azt, hogy csemetéje hogyan vélekedik. Ki kell alakítani a szülő és a gyermek közötti bizalmi kapcsolatot.

Azt is el kell mondani a gyermeknek, hogy a talált dolgokat, tárgyakat – legyen az bármi – nem szabad elrakni, mert az törvénybe ütközik. A szülők által egyértelműen megfogalmazott szabályrendszer nem csupán kötöttséget, de biztonságot is jelent a gyermek számára. A felnőtteknek azt is át kell gondolni, hogy mit hol tárolnak, és azokhoz milyen módon tudnak hozzáférni a gyerekek.

A biztonságos környezet kialakítása a szülők feladata és felelőssége.

Azt is megkérdeztük a rend­őr őrnagytól, mi tévő legyen a gyerek, ha a játszótéren injekciós tűt talál. Huszti Gábor tájékoztatása szerint természetesen tilos hozzáérni, hiszen egy fertőző tűvel való érintkezésnek akár súlyos következményei is lehetnek. A gyermek először szóljon a szülőnek, vagy a legközelebbi felnőttnek, de felhívhatja a 112-es segélyhívót is, hiszen egy injekciós tű egy játszótéren komoly veszélyként értékelhető.

Eszméletlenül feküdt a gyerek

Alkoholmérgezés miatt szállítottak kórházba két tízéves gyermeket Paksról. Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy szombaton kora délután érkezett bejelentés, hogy a Barátság úti játszótéren egy kisgyerek eszméletlenül fekszik. A mentők megállapították, hogy a tünetek tudatmódosító szer vagy alkoholfogyasztásra utalnak. Időközben egy másik gyerek otthon lett rosszul. Az adatgyűjtés során kiderült: a gyerekek egy bokorban találtak két üveg bort, azt itták meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában