megmérettetések

2019.03.13. 20:07

Földrajz és irodalom kapott főszerepet a diák seregszemlén

A Kárpát–medencei Diáktalálkozón ma a házigazda Garay János Gimnázium dísztermében a Kőrösi Csoma Sándor Kárpát–medencei Földrajzverseny várta az ifjú tudorokat. A Deutsche Bühne Ungarn pedig Az én Pannoniám című, Kárpát–medencei vers– és prózamondó versenynek adott otthont. 

Szeri Árpád

Fotó: Gottvald Károly

Valerij Nyikurin személyében illusztris vendég tartott köszöntőt a Kőrösi Csoma földrajzverseny megnyitásakor. Az Oroszországi Föderáció Budapesti Nagykövetségének első titkárának személye is jelezte, hogy ez alkalommal Oroszország geográfiai tudnivalói kerülnek terítékre. Így is történt, a fiatalok a két földrészre kiterjedő államot barangolták be képzeletben.

A tizenhét versenyző végig kiélezett küzdelemben mérte össze egymással felkészültségét. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Krihó Bendegúz (Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa) állhatott fel. Második lett Falvi Péter (Szent István Gimnázium, Budapest). A győzelmet Papán Attila, a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium diákja szerezte meg, megismételve tavalyi bravúrját.

Rekordot döntött Az én Pannoniám című vers– és prózamondó verseny döntője a létszámot tekintve. Ez alkalommal harminchárom felkészítő tanár ötvennyolc diákja jelentkezett húsz település tizennyolc középiskolájából. A határon túlról, Ukrajnából a kárpátaljai Nagybereg, Romániából, a Partiumból Margitta, Szerbiából, azaz a Délvidékről Palics küldte el fiataljait. A határon inneniek táborában gyakorlatilag ott volt valamennyi nagyobb hazai város, Tolna megyét Bonyhád és Szekszárd képviselte. Az indulók egy Tolna megyei író vagy költő alkotásával, egy Kányádi Sándor verssel és egy, a kortárs magyar irodalomból választott művel jelentkezhettek a megmérettetésre, öt-öt perc erejéig.

Fotó: Gottvald Károly

 

A végső összesítésben kilenc bronz, ugyanennyi ezüst és hét arany minősítés talált gazdára. A Közönségdíjat Lekics Mátyás Jenő (Kolping Iskola, Szekszárd), a Reménységdíjat Sándor Zsigmond (Garay János Gimnázium), a Talentumdíjat Korsós Gergő (Garay János Gimnázium), a Nívódíjat Hegedűs Bori (Piarista Gimnázium, Mosonmagyaróvár), a Fődíjat Szirányi Péter (Garay János Gimnázium) vehette át.

Mahacskalától Babits Mihályig

Papán Attila tavaly a Benelux államokból vizsgázott színjelesre, mindenkit maga mögé utasítva a földrajzversenyen. A II. osztályos gimnazista most azt bizonyította be, hogy Oroszországot is hasonlóképpen ismeri. Sőt, a földrajzhoz vékony szállal kapcsolódó kérdésekben is remekelt. Azt is tudta, hogy Dzsudzsák Balázs focista első oroszországi csapata a Mahacskala volt. Reményei szerint jövőre ismét itt lesz Szekszárdon, természetesen versenyzőként.

A 10. B. osztályos Szirányi Péter számára nemcsak az irodalom tantárgy van fő helyen. A versmondó verseny győztese legalább ugyanennyire kedveli a matematikát és a fizikát is. Sőt, voltaképpen a vers és próza a kedvenc hobbija, de a továbbtanulást tekintve a reál tantárgyakra alapoz. A megmérettetésen Babits Mihály egyik versével és egy Esterházy Péter novellával mutatkozott be. Volt lehetősége figyelni a riválisokat, véleménye egybevág a zsűri értékelésével: nehéz volt a mezőny. Ezért is örül nagyon a fődíjnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában