felújítás

2019.03.03. 13:00

Saját erőt vetnek be, keresik a forrást

Brunner Mónika

Fotó: Shutterstock

Már túl van közösségi házuk kovácsoltvas kerítésének rendbetételén a gyönki Német Nemzetiségi Egyesület. A sváb jegyeket hordozó ingatlanhoz még tavaly októberben jutottak hozzá. A felújítandó épületre – mint kiderült – több millió forintot kellene költeniük, beleértve a szakmunkát végzők bérét is. Miután nem áll ennyi pénz a rendelkezésükre, a saját pénztárcájukat és szaktudásukat kénytelenek használni.

– Tavasszal a belső udvart szeretnénk rendbe tenni. Lesz munka vele bőven, hiszen tele van gyümölcsfákkal – alma-, kajszi-, szilva-, ­meggy- és körtefával –, valamint található benne egy szép szőlőlugas is. Amint jön a jó idő, metszünk, permetezünk, füvet nyírunk, gereblyézünk. Lefestjük az ablakokat és a kovácsoltvas kerítést, valamint a sváb parasztházakra jellemző szép oszlopokat, amelyek jelenleg rozsdabarnák, ám a hagyományok szerint zöld színűek. Szeretnénk megőrizni a gyönki ház jellegzetességeit, és visszaállítani az eredeti állapotokat, hiszen egy régi, mondhatni védett épületről van szó – mondta lapunknak Kemler Imréné elnök. A felújítandó közösségi ház jelenleg háromszobás, de szeretnék a helyiségeket összenyitni, és egy hetven négyzetméteres közösségi teret létrehozni, hogy minél többen elférjenek benne. A gyönki Német Nemzetiségi Egyesület nagy létszámú szervezet, több mint százötven tagjuk van.

A közösségi házuk munkálatait egy bő harmincfős csapat végzi. Folyamatosan pályáznak, és keresik az egyéb lehetőségeket az anyagi források megszerzésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában