tojásfa

2019.03.29. 17:30

Több ezer tojás hirdeti Dunaföldváron a húsvét közeledtét

Több mint hétezer színes műanyag tojás felhasználásával díszítettek tojásfát Dunaföldváron.

Hanol Erzsébet

Fotó: Makovics Kornél

Tojásba borult a város központjában a Beszédes-szobor melletti fa, amelynek nyiladozó rügyei jelzik: húsvétra még pompásabb lesz a lombkoronája. Tavaly 1600 hungarocell tojás díszítette a fát, ám az ötletgazda Horváth Irén még nagyobbat álmodott, és kitalálta, hogy idén 7020 tojást használnak fel, utalva Dunaföldvár irányítószámára. A kezdeményezés mellé állt az önkormányzat, amely 3000 tojást vett. A még szükséges 4020 darab megvásárlására sokan összefogtak. – Civil szervezetek, intézmények, nyugdíjasok, vállalkozások adtak segítséget. Volt, aki anyagilag, más a munkájával járult hozzá, hogy megvalósulhasson a cél, míg többen harapnivalóról gondoskodtak a díszítők számára – mondta Horváth Irén.

A fát ma reggel kezdték díszíteni a színes műanyag tojásokkal. Az első harmincat Horváth Zsolt polgármester, dr. Süveges Árpádné alpolgármester és dr. Bárdos Lászlóné címzetes főjegyző helyezték el. Ezeket matricával is ellátták, hirdetve, hogy Dunaföldvár idén ünnepli várossá avatásának harmincadik évfordulóját. A folytatásban aztán minden korosztály kivette a részét a díszítésből. Délelőtt az alacsonyabb, könnyebben elérhető ágak teltek meg, aztán délután már szükség volt az emelőkosaras autóra, és a bátor jelentkezőkre, akik létrára mászva hurkolták rá a tojások akasztóját a fára. Mindeközben a járókelők szívesen megálltak egy-egy szóra, és gyönyörködtek az egyre színesebb tojásfában, amely alatt egy kis nyuszifészket is kialakítottak. Volt, aki otthonról hozott tojásdísszel érkezett, hogy azzal járuljon hozzá az ünnepi dekoráláshoz. Természetesen nem utasították el, így 7020 plusz egy tojás került a fára. Este ünnepséget rendeztek, amelyen fellépett az Ördögszekér Táncegyesület és Löfan Mazsorett Csoport.

A tavaly használt tojások sem vesztek kárba, azokkal a Duna-parton díszítettek fákat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában