A legnagyobb baj nem a be nem avatkozás

„Nagyon összetett dolog, hogy ilyen esetben mit is lehet tenni.” – fogalmazott Tóth István Zsolt (borítóképünkön). „Valamint, hogy annak a pillanatnyi segítségnek – vagy nem segítésnek – mi lesz a következménye. Mikor jön el a pillanat, hogy közbelépjünk? Kinek van joga azonnal dönteni? Mert mire a kezdeményezési szándék végighalad a különböző szinteken – miután mindenki felfelé mutat – , addigra lehet, hogy már késő.

Meddig bízzuk a veszélybe került állatok sorsát a természetre? Ha a fészekből kiszedjük a bajba jutott gólyafiókákat, utána mit csináljunk velük? Ha csak pár naposak, ki tudja a kismadarakat gondozni? Hol van erre szakember? Mire előkerül, lehet, már az is késő. Nincs kifejezetten erre kialakított, azonnali intézkedésre képes hálózat, ez pedig ronthatja a hatékonyságot.

Folytatom tovább. Ha a megmentett gólyafiókát felneveljük, akkor később miként engedjük vissza a természetbe? Biztos, hogy teljesen vissza fog szokni? Mert ha az embertől nem fog félni, akkor ebből is lehet a veszte. Esetleg próbáljuk meg a felerősített fiókát betenni egy másik gólyafészekbe? Vannak madarak, ahol működik ez a megoldás, a gólyánál azonban nem: a fiókát nem fogadná be egy másik család. Ráadásul bonyolítanánk a helyzetet, merthogy sikerrel költő párt zavarnánk meg ezzel a tevékenységgel. Ha a fészek villanyvezetékek közelében van, akkor a szolgáltatóval ki kell kapcsoltatni az áramot. Ilyenkor a szolgáltató tud jönni azonnal? Zárójelben: biztos, hogy nem. De ha jön és kikapcsolja az áramot, erről a fogyasztók miként kapjanak értesítést? Lehet, hogy emiatt egy órával vagy többel később lesz ebéd a bölcsődében, óvodában, iskolában. Nem működne a hivatalokban az ügyfélkapu, sőt, sok helyen megállna munka – ez esetben ugyanígy kitörne a „népharag”.

Egy biztos: amit nem látunk, az nincs! Azt nem látják a haragvó hozzászólók, hogy amikor kertjeikben permeteznek és vegyszereznek, akkor hány madár, hány szorgos méh, hány egyéb védett vagy nem védett rovar, hány más élőlény esik áldozatul. Ezek az állatok éppen úgy haláltusát vívnak, mint a kis gólyák, csak előbbi nem a nyilvánosság előtt zajlik. Nem a természet rendjébe való be nem avatkozás az igazán nagy baj: ennél sokkal károsabb az a beavatkozás, amit az ember átgondolás és kellő tudományos ismeretek hiányában elkövet a természetben!

A közvélemény csak a hírekből hallja azt, amit én sajnos nem egyszer a saját szememmel tapasztaltam. Az állatok, például a fokozottan védett, avagy védett madarak mérgezésére gondolok. A felderítés nem igazán hatékony mivolta, a szigor mellőzése miatt ilyenkor is felhorgad a civilek haragja és a többi ilyen eset csak tovább növeli bennük a feszültséget. Elég egyetlen országos figyelmet felkeltő, ­rossz hír és az egyből kiveri a biztosítékot! Ez is benne van szerintem ebben az történetben.”

Védett fajokat térképez fel

Tóth István Zsolt 1953. november 12-én született Bonyhádon. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola elvégzése után a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban érettségizett. Ezután a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolában tanult, levelező képzésen erdőgazdálkodási technikusi vizsgát is tett.

Példaértékű természetvédelmi elkötelezettségéért, szakmai kiállásáért a köztársasági elnök 2011-ben a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével tüntette ki. A ciklámenlila, avagy piacenzai nőszőfű magyarországi jelenlétét elsőként fedezte fel, 1997-ben. Tavaly pedig Váralja határában lelt rá a sápadt kosborra, korábban úgy tudták, hogy ez a növény nincs a megyében. Bár nyugdíjas, jelenleg is járja az erdőt, a védett fajok előfordulási helyeit térképezi fel a Duna-Dráva Nemzeti Park megbízásából.