2019.07.01. 19:10
Ünnepséget tartottak a kétszázadik évfordulón
Surányi Réti Katalin Fotó: Beküldött kép
Fotó: Beküldött kép
Kétszáz éves a nagydorogi református temető. Ez alkalomból az elszármazottak és a helyiek kis ünnepséget tartottak nemrég. Surányi Réti Katalin (borítóképünkön), aki hat éve, hogy lelkipásztor Nagydorogon, kérdésünkre elmondta, rövid áhítattal kezdődött a megemlékezés, majd Dobri István, a település történetének kutatója invitálta a közel száz vendéget, hogy közösen tegyenek sétát a temetőben.
Lelkészek, tanítók, orvosok és egyszerű emberek sírjánál állva, egy-egy történetet mondott el az adott emberről, a régi világról, járványok, háborúk áldozatairól. Minden történetben az ősök tiszteletéről, életük tanulságáról beszélt, melyekből sok erőt meríthettek az utódok.
Dobri István hangsúlyozta, meg kell ismerni a múltunkat, mert a gyökereink ott vannak. Surányi Réti Katalin lelkész elmondta, az elmúlt kétszáz év alatt több mint tízezer embert temettek el itt. A megemlékezést a Sztárai Mihály kórus előadása színesítette. Tóth Kása István, aki húsz évig volt Nagydorog lelkésze, áhítattal zárta a programot.