2019.08.21. 19:10
Egyedülálló versenyeket rendeztek
Fotó: Beküldött fotó
A térségben egyedülálló szabadtéri tollaslabdaverseny-sorozatot rendezett idén nyáron tizenegyedik alkalommal Kakasdon Mátyás Attila. Mint azt Schellné Simcsik Orsolyától, Kakasd polgármesterétől megtudtuk, még a tavasszal tartottak egy falubejárást. Akkor találták ki, hogy a téglagyári focipályát rendbe teszik.
Ezt sikerült is elérni, hiszen hulladékot szedtek, gallyaztak, rendbe tették a cserjéket, elegyengették a terepet, sőt egy szaletli is készült.
Kakasd lakói közül sokan fogtak össze, tettek felajánlást a cél érdekében. A faluvezető azt is elmondta, hogy Dávid Géza és Sebestyén Gábor önkéntes munkában tartják karban a pályát.
Ebben a megszépült környezetben tartották az igen jó hangulatú versenyeket, amelyek minden résztvevőnek maradandó élményt jelentenek. Az Életben Maradni Tollaslabda Akadémia megmérettetésén első körben a hölgyek mérkőztek, őket az erősebb nem követte, nemrégiben pedig tíz vegyes páros mérte össze tudását, a csapatok tagjai között nyolcéves és szenior versenyző is volt.