bencze kornél

2019.08.04. 11:30

Jövőre szervezik a tizedik várnapot Simontornyán

A hagyományőrzés, a múltkutatás a vérében van Bencze Kornélnak. Vezetésével jövőre már a tizedik simontornyai várnapot szervezik. Igyekszik bevonni a fiatalokat is a hagyományápolásba.

Wessely Gábor

Három személynek volt fontos szerepe abban, hogy Bencze Kornélt a múltkutatás, a hagyományőrzés, hagyományápolás kezdte foglalkoztatni 20-25 évvel ezelőtt. Ódor Jánosnak, aki, csakúgy, mint ő, Simontornya szülötte, és ma a megyei múzeum igazgatója. Cziráki Viktornak, aki Regöly határában, vaskori szálláshelyet hozott létre, jurtában él, és sokat tett a lovas íjászat újbóli elterjesztéséért. S végül, de nem utolsó sorban Vári Péternek, aki nem helybeli, de szabadságát általában a simontornyai üdülőjében tölti, s egy nap azzal a javaslattal állt elő, hogy szervezzenek várjátékokat. A rendezvény évről évre látogatottabb. Jövőre szervezik a tizediket.

− Már tizenéves koromban elkezdtem a simontornyai határt kutatni – mondja Bencze Kornél. − Kincset kerestem, fellelkesülve dr. Kiss István és Wosinsky Mór írásain. Szakmai kérdésekkel Ódor Jánoshoz fordultam, a gyakorlati dolgokat pedig Cziráki Viktornál sajátítottam el. Ott készítettem és égettem ki, gödörkemencében, a kőkori, vaskori, bronzkori, kézzel – korong nélkül – formázott, kaviccsal fényezett kerámiáimat. A lovas íjászatba is nála kóstoltam bele. Egy ilyen versenyt megnyertem Regölyben 2006-ban, aminek a díja egy lófejszerszám volt. Vettem hozzá egy csikót, egy telket, építettem egy istállót… De még valami hiányzott: a nagy ötlet. És egy nap betoppant hozzám egy pesti úriember, Vári Péter, hogy hallott hagyományőrző törekvéseimről, mi lenne, ha összehoznánk egy középkori programot. Elkezdtük. Ő szablyás bemutatót tartott, én lovas íjászatot, a feleségem korabeli táncokat tanított. Eleinte a XIV–XV. századdal foglalkozott a Simontornyai Várvédők Csapata, aztán kikötöttünk a török kornál, a XVI. századnál. Várostrom, sok látványelemmel.

A hagyományőrzők létszáma változó, 12 és 24 közötti. A fiatalok „harci kedve” csökken, ha megházasodnak, vagy elkerülnek egyetemre. Bencze Kornél egyelőre, a negyvenedik életévéhez közeledve is tartja a frontot. Gépészként több várvédő eszközt – kis kartácságyút, seregbontó sorozatlövőt – maga készített. Jó példát mutat a felnövekvő nemzedéknek.

Nem akarom én a magam képére formálni a fiatalokat – hangsúlyozza –, nem akarom, hogy ilyen megszállott régészkedőkké váljanak, de legalább nagyjából ismerjék a múltunkat, s ennek tükrében gondolják át, hogy milyen jövőt lenne érdemes terveznünk, megvalósítanunk. Azért készült ennyi tárgy – láncing, bárdok, szablyák, sisakok, szakállas puskák és más fegyverek –, hogy megfoghassák, láthassák, használhassák. Legyen ilyen irányú tapasztalatuk, és ne csak a számítógép előtt üljenek, vagy sok kortársukhoz hasonlóan, piás, narkós szórakozásokat keressenek!

Az országban több hasonló hagyományőrző csoport működik. Tudnak egymásról és összefognak. A májusi simontornyai várnapra máshonnan is érkeznek segítők, ugyanakkor az itteniek is részt vesznek más települések évi rendes várostromaiban. Az elmúlt hét végén például a gyulai várért küzdöttek, többek között a simontornyai hagyományőrzők is.

Középkori kaja: vár a Banyatanya

Bencze Kornél 1980-ban született Simontornyán. Székesfehérváron érettségizett 1998-ban, gépipari középiskolában. Ez a két város máig mindennapjainak színtere: itt él, mint kétgyermekes apa, ott dolgozik egy autóipari cégnél. Kedvelt időtöltése a múltkutatás, a hajdan volt használati és harci eszközök megismerése, elkészítése. Van XVI. századi vitézi öltözete, mely vadmadártollal díszített fövegből, dolmányból, nadrágból és felkunkorodó orrú, puhatalpú csizmából áll. Hozzá tartozik az övsál, mely a fegyver, a tűzszerszám, az ivószelence tárolására szolgált – amikor még nem volt zseb –, és az általában kilencven centis pengehosszúságú szablya. Ez is látható a simontornyai várnapon, mely kilenc éve a semmiből indult, s mára – a helyiek összefogásának köszönhetően – országos hírű rendezvénnyé nőtt. Egyik látványossága a Banyatanya, a boszorkánykonyha, ahol korabeli ételeket kóstolhatnak az érdeklődők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában