Modernizálják a szakképzést, digitális tartalmakat is bevetve

Lassan érdemes lesz itthon maradniuk a szakmunkásoknak. Főleg az építőiparban nagy a szakemberhiány, egymástól csábítgatják el a vállalkozók a képzett munkaerőt. Egy jó kőműves tarifája már napi húszezer forint. A többiek sem akarnak lemaradni, ebből adódóan – meg az anyag­árak emelkedése miatt – a kivitelezés költségei meredeken emelkednek.

Herner Ádám épületasztalos 1972 óta dolgozik vállalkozóként Bonyhádon. Általában 15 embert foglalkoztat, s a szakképzésben is hosszú időn keresztül részt vett. Szakmája mestere, tőle tanulhat, aki akar, de nincs nagy tolongás. Amikor a 25-30 éve nála dolgozók egyike-másika nyugdíjba megy, nehezen sikerül pótolni. Bár az utóbbi időben azt tapasztalja, hogy szivárognak haza a külföldön munkát vállalók. Nincs már olyan nagy különbség az ottani és az itteni jövedelem között – az utazási és a lakhatási költségek levonása után –, hogy megérje külön élni a családtól. S biztos, hogy egy 20-30 százalékos minimálbér-emelés itthon tartana minden szakmunkást. Persze ezt úgy kellene meglépni – hangsúlyozza –, hogy a munkaadó kisvállalkozó terhei ne növekedjenek!

Vörös László tolnai autószerelő mester is hasonlóképpen vélekedik. Ugyanakkor a szakmai felkészítés módjával és időtartamával roppant elégedetlen. Részt vesz a szakmunkásképzésben és a mesterképzésben is, de csodát nem lehet tenni. Olyan érettségihez kötött szakmáról van szó, mely egy év elteltével bizonyítványt ad úgy, hogy kéthetente van négy nap szakmai gyakorlat. Egyszer kiszámolta: 72 nap alatt kell autószerelőt képezni. Ez szerinte vicc. Miközben olyan fejlődés megy végbe a járműiparban, hogy még a nap mint nap ott dolgozók is alig tudják követni az újdonságokat. Speciális eszközökhöz, eljárásokhoz, hibakód-kiolvasókhoz kellene érteniük a frissen végzett fiataloknak. El is sajátítják az ismereteket idővel, ha a szakmában maradnak, csak – ahogy mesterük mondja – nem az iskola tanítja meg őket, hanem az élet.

Erről már Pálinkásné Szalai Andrea kozmetikusmester beszél. Szekszárdon tanít, 15 éve. Mindig igyekezett a legmodernebb szépítészeti anyagokkal, módszerekkel, eszközökkel és eljárásokkal megismertetni a növendékeit. De amikor a körülmények egésze válik jobbá, azt csak üdvözölni tudja. Szűkítik a szakmák számát, mert nagy volt eddig az elaprózódás. A 280-ból mintegy kétszáz marad a nappali rendszerben. Sok mindent visszavisznek az iskolába, vagyis a gyakorlati oktatás is ott történik, és nem külső műhelyekben. Elindul a digitális tartalomszolgáltatás is azért, hogy a tanulók láthassák, mi is lesz a munkájuk végeredménye, és milyen karrierlehetőségek várnak rájuk. Tanulmányi átlaghoz igazított ösztöndíjrendszert vezetnek be, s aki végez, egy nagyobbacska, pályakezdő összeghez jut. Ez, többek között azt a célt is szolgálja, hogy a korai iskolaelhagyást, ami most tíz százalék körüli, háromszázalékosra csökkentsék. Ugyanakkor a szakoktatókat is továbbképzik azoknál a cégeknél, amelyek szakmunkásokat és technikusokat várnak az iskolától.

A felnőttképzésre is ráfér a reform. Ennek a területnek az egyik legjobb Tolna megyei ismerője Gyurkovits Ferenc. A szekszárdi IPOSZ-elnök 1982 óta vesz részt a szak- és felnőttképzésben. A jövő évi változásoktól azt reméli: megszűnik az, hogy elfuserált szakik kerülnek ki az elfuserált oktatók kezei közül. Pályafutása során jó néhányszor találkozott olyan esettel, hogy némelyek pályázati pénzt nyertek valamilyen tanfolyamra, és „végrehajtották a feladatot”. Végzettséget igazoló papírhoz juttattak arra érdemtelen embereket. Ennek, reméli, egyszer s mindenkorra vége lesz.

Egy szakma, melynek művelői nem mennek külföldre

Ujvári Róbert 25 éve redőnyös Tolnán. Nagyjából Bátaszéktől Paksig tart a működési területe; különösebb konkurenciája nincs. Azt mondja: ez nem egy olyan szakma, ami meggazdagodást ígér, de szépen, szerényen meg lehet élni belőle. Dolgozni mindenesetre kell, ami a fiatalok többségének nem ízlik. Ezért sem ragadt meg senki benne, ha el is kezdte az elmúlt negyedszázad során a környéken. A képzés, a végzettség megszerzése nem jelentett nagy kihívást az ő idejében. Igazából „menet közben” tanulta meg a mesterséget. Ez egy olyan szakma, amellyel külföldre menni nem érdemes, mert az építőipari szokások, szabványok és megoldások országonként eltérőek. Németországban például nemigen használnak utólag felrakott, külső redőnytokot. Az már az építkezéskor benn van az áthidalóban. Tehát a redőnyösnek itthon kell boldogulni.