közös kikapcsolódás

2019.09.16. 18:10

Lösz-szurdik túrát szerveztek a szüreti napokhoz kapcsolódva

Brunner Mónika

Fotó: Shutterstock

„Szüreti napi Lösz-szurdik túrát” szervezett a Szekszárdi Klímakör és a Zöldtárs Alapítvány szombaton. Körülbelül negyven-negyvenöten vágtak bele reggel kilenc órától a tizenkét kilométeres túrába, amely a Béla király térről indult, érintette a Szücsény-szurdikot, a Cserhát-tetőt, a Hosszú-völgyet, a Kerékhely-tetőt és a Bati-kereszt kilátót is.

– A Bati-keresztnél huszonöt percet pihentünk, majd indultunk vissza, délután egy órára meg is érkeztünk az indulási helyünkre. Az esemény kellemes volt, az idő még kellemesebb, és a hangulatra sem lehetett panasz – mondta lapunknak Baka György túravezető, a Zöldtárs Alapítvány elnöke.

A túra történetéről szólva hozzátette, Kővári Lászlóval, a megyeszékhely gazdasági és pénzügyi bizottságának elnökével 2011-ben avatták fel a Lösz-szurdik tanösvényt, majd túrát is hirdettek a Szekszárdi Szüreti Napokhoz kapcsolódva. Azóta minden évben többször túrabakancsot húznak.

Az első egy-két évben csak két túrát szerveztek, a szüretit és az óévbúcsúztató zsírégetőt, végül azokat kibővítették a húsvéti és a pünkösdi túrákkal.

A legnépszerűbb túrájuk az „Óévbúcsúztató Zsírégető Lösz-szurdik túra”, amelyen, időjárástól függően, százhatvan-százhetvenen is részt vesznek.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában