2019.09.26. 17:30
Tanár és diakónus, így teljes Sümegi József élete
Sümegi Józsefnek, a bátaszéki gimnázium igazgatójának a nevét, munkásságát jól ismerik azok, akik szeretik a történelmet, hiszen rendkívül jó és felkészült előadó is a pedagógusi pályája mellett. Ennek elismeréseként a megyei önkormányzattól a Babits Mihály-díjat vehette át az idei Megyenapon.

Fotó: Makovics Kornél
– Mindig is pedagógusnak készült?
– Egyetemi tanulmányaim alatt kutató szerettem volna lenni, ezért kapcsolódtam be már másodévesként a szegedi középkorral foglalkozó műhely munkájába, és ötödévesként már demonstrátor voltam az egyetemi könyvtárban – válaszolta Sümegi József. – Sőt az egyetemen is kaptam órákat, szemináriumot vezettem. Ekkor jött egy felkérés, hogy segítsek be óraadóként a szegedi Radnóti Gimnáziumban. Nagyon megtetszett a tanítás, így a következő évben már teljes állásban tanítottam. A tanítás és a kutatás azóta is a két fontos terület a munkámban és az életemben. A szegedi évek alatt is így volt, hiszen a gimnáziumi oktatás mellett részt vettem az egyetem és a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola oktatói, kutatói munkájában. Rövid ideig a tanárképző főiskolán is voltam főállásban.
– Mióta dolgozik a II. Géza Gimnáziumban?
– A 90-es évek elején, a rendszerváltás okozta változások bizonytalanná tették a szegedi egzisztenciámat, így amikor megkerestek, hogy pályázzam meg Bátaszéken a gimnázium igazgatását, éltem a lehetőséggel. Nagyon fiatalon lettem igazgató 1991-ben. Visszaemlékszem milyen szeretettel fogadott be a megyei pedagógiai kollektíva, mindenben segítettek, így elsőként a megyében kezdhettem el a struktúraváltás bevezetését a gimnáziumban. Ennek lett eredménye először a humán tagozat, majd 1996-tól a hat évfolyamos gimnáziumi képzés.
– Diakónusnak is felszentelték, ezt miért érezte fontosnak?
– A katolikus egyházzal gyermekkoromtól nagyon szoros a kapcsolatom. Igazgatóként olyan kezdeményezésnek is elindítója lehettem, mint a bátaszéki passió, amely meghatározó vallási eseménye lett a településnek húsvét előtt. Így amikor Herendi János atya 2000-ben megbetegedett és műteni kellett, megkért, hogy segítsem ki, és kért számomra áldoztatási engedélyt. Ezt követően végeztem el a teológiát, majd 2003-ban felszentelt Mayer Mihály akkori megyés püspök diakónusnak. A szentelésem Bátaszéken volt, abban a szentmisében, amikor a templom felszentelésének századik évfordulóját ünnepeltük. Ezt követően egyházi megbízást kaptam, 2004-től 2016-ig az egyházmegye oktatási intézményeinek felelőse voltam, majd 2016-ban nevezett ki dr. Udvardy György megyés püspök a bátai Szent Vér kegyhely őrének, amelynek felújítása épp most fejeződik be.
– Család, gyermekek?
– 1998-ban kötöttem házasságot, feleségem is pedagógus, három fiunk született. A családom stabil háttérként mindig ott állt mögöttem, ezért nagyon hálás vagyok nekik. A gyermekeim felnőttek, mindenki a maga útját járja, de szívesen jönnek haza a családi fészekbe egy-egy ünnepre, családi eseményre. Nagyon szeretek olvasni, szeretek kirándulni, bár a feszített élettempó nagyon kevés lehetőséget biztosít erre.
A történelem nem csak hobbi
Az igazgatói és a pedagógiai munkája mellett gyakran tart előadásokat fiataloknak, felnőtteknek, a történelem tehát egyrészt a hobbija, de azért több is annál.
– Igazgatóként lehetőségem volt arra is – mondta lapunknak Sümegi József –, hogy erősítsem a gimnáziumnak a város közéletében, kultúrájában betöltött szerepét. Így indult el a cikádori apátság feltárása, konferenciákat szerveztünk, köteteket adtunk ki, a gimnázium Tudományos Diákkörén keresztül pedig tanulmányi kirándulásokat szerveztünk. Egyúttal a tudományos-népszerűsítő előadás-sorozat gyökerei is a kilencvenes évek közepére nyúlnak vissza. Ezzel egyrészt a tanítványaimmal akartam megszerettetni, másrészt feltett szándékom volt megmutatni azt, hogy vidéken is érdemes szellemi műhelyt működtetni, amelynek komoly kisugárzása lehet.
Borítókép: Sümegi József (jobb oldalon) nemcsak igazgató, diakónus is