A lánytestvérek átlovagoltak a vadregényes nemzeti parkon

A váraljai testvérpár ez alkalommal sem egy szórakoztató turistaúton ült a derék hátasok nyergébe. Korábbi, elismerésre méltó versenyeredményeik alapján meghívást kaptak a junior távlovas világbajnokságra. Így most Itáliában, a Ligur-tenger közelében bizonyíthatták tudásukat, azt, hogy valóban lóra termett a magyar!

– A startlistán harmincöt nemzet százöt junior versenyzőjének neve szerepelt – mondta Szösz Letícia. – Miután az előzetes állatorvosi vizsgálaton valamennyi ló megfelelt, mind a százöt induló startvonalhoz állhatott szombat reggel.

A mezőnyre tökéletesen illett az erős jelző. Ez alkalommal is eljöttek a mindig kiemelkedő eredményeket produkáló Egyesült Arab Emirátusok, Bahrein és Spanyolország versenyzői. Más nemzetek is lehetőséget kaptak a sikeres bemutatkozáshoz, indultak például argentin, brazil és uruguayi lovasok is. Európából a spanyolokon kívül még két jelentős távlovas hagyománnyal rendelkező ország, Olaszország és Franciaország is nevezte öt-öt fiatalját.

– A startlista átolvasása, a nagy nevek nyugtázása után úgy gondoltuk, hogy lehetőségeink és tudásunk alapján akár huszadik és a harmincadik hely közé is bejuthatunk – folytatta Szösz Letícia. – Ugyanis mindketten saját lóval vehettünk részt a világbajnokságon. Csenge Boróka nevű hátasával indult, én pedig a máskor is megbízható teljesítményt nyújtó Koheilan Szilajjal. Testvérpárként ez volt az első világbajnokságunk, két évvel ezelőtt jómagam szintén világbajnokságon, tavaly Európa Bajnokságon vettem részt. Emellett év elején Csengével együtt rajtoltunk egy sivatagi versenyen, háromszáz fős mezőnyben.

–Taktikánk bevált, az első húsz kilométeren már legalább negyven lovast megelőztünk – számolt be az eredményről Letícia. – Így ment ez az első körön, ami negyven kilométert tett ki. Ezen pozíciónkat végig megtartottuk. A pálya rendkívül változatos volt, a táj pedig gyönyörű, elvégre egy nemzeti parkot lovagoltunk be. Adódtak benne nehézségek és óvatos, figyelmes mivoltunk ellenére időnként mégsem tudtuk elkerülni a mély homokban észrevétlenül meghúzódó gyökereket, tuskókat, fadarabokat. A legtöbb kizárást a lovak lesántulása okozza, szerencsére ezt mindketten megúsztuk. A másik nehézség a párából adódik. Itt, Pisa mellett légvonalban néhány kilométerre van a tenger. A verseny reggelén kilencvennégy százalékot tett ki a páratartalom, s ha ez meleggel társul, akkor az anyagcsere gondokat okozhat a lovaknak. Ez sem következett be. A galopp, a köves, a kemény talajos és a mély homokos pályán végig együtt mentünk. Úgy gondolom, hogy ez Csengének és nekem is, no meg a lovainknak is nagy segítséget jelentett. Akár csak egy „figyelj, szarvas!” felkiáltás is elejét veheti komolyabb bajnak, például megóvhat egy kiadós eséstől. Avagy, ha bármilyen technikai probléma adódna, tudjuk, hogy ott vagyunk egymásnak. Ha a lovak fáradnak, nekik is sokkal jobb együtt.

Letícia és Csenge tehát együtt rajtolt, és mondhatni kéz és kézben érkezett célba a 29. és a 30. helyen. Mindkettőjük elsősorban most is arra törekedett, hogy teljesítse a 120 kilométert. Ez így is történt. Ugyanakkor egybehangzóan azt vallják, hogy amíg Magyarország csak két lovast képes indítani ilyen rangos világversenyeken, addig nincs esély egyéni győzelemre. A váraljai testvérpár reméli, hogy a jövő évi Európa Bajnokságig egyrészt megmaradnak biztos tagoknak, valamint lesz egy harmadik személy, akivel összecsiszolódva majd csapatot tudunk alkotni. Ebben az évben többen is megkezdték a minősítést, így tehát van remény egy kellő versenytapasztalattal rendelkező, tudással felvértezett, minden korábbinál értékesebb eredményeket elérő trió megalakulására.

Al Wathaba sivatagját is leküzdötték

Szösz Letícia húsz éves, közgazdaságot hallgat a Pécsi Tudományegyetemen, Szösz Teodóra Csenge pedig tizenhét éves, és a bonyhádi Perczel Mór Szakképző Iskola diákja. Mindketten Váralján laknak, szüleiknél. Elhivatottságukra és tehetségükre mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy tavalyelőtt és tavaly mindketten az Év Sportolói címet kapták Bonyhád városától. Ezelőtt hét hónappal az Egyesült Arab Emírségek President Cup nevű nemzetközi versenyén több mint háromszázad magukkal vágtak neki Al Wathba sivatagi vidékének. A kietlen tájon százhatvan kilométert kellett megtenni a célig.

– Az ember nem vonhatja ki magát a sivatag varázsa alól – osztotta meg érzéseit Szösz Letícia. – Az európai vidéktől teljesen eltérő környezetbe kerülünk, tűz a nap, a hőmérő higanyszála harminc fok felé közelít, a ló patája pedig besüp­ped a homokba.