Viktória a csillagok végtelenjéből segít a menhely lakóinak

Viktória Tamásiban nőtt fel, Melinda nevű édesanyja féltő gondoskodása közepette. Nem szokványos közhelyről van szó, hiszen Viki cisztás fibrózissal született, ezért azután egészségi állapota fokozott figyelmet igényelt. A sors közel húsz éven át kegyes volt hozzá, gyakorlatilag komolyabb baj nélkül élhetett ugyanúgy, mint a többi egészséges fiatal. Ekkor azonban jöttek a figyelmeztető jelek.

– Hirtelen rosszabbra fordultak a légzésfunkciós értékek – számolt be lánya állapotáról Walter Melinda. – Miután Viki ekkor már Budapestre járt egyetemre, a közeli Törökbálinton végeztettük el a szükséges vénás kezelést. Javultak is az értékek és kezdtünk bizakodni. Ám később nemcsak visszatértek a korábbi panaszok, de egyre súlyosbodtak. Tavaly nyáron már csak a tüdő-transzplantáció segített volna, de ezt már nem engedte az állapota... Máig úgy érzem, hogy a lányom beragadt az egészségügyi rendszerbe és a késlekedés okozta végzetét. Tavaly december közepén, huszonhárom évesen elhagyott bennünket...

Viki rajongott a kutyákért. Bárhol is járt, ha kutyusokkal találkozott, mindig kedvesen megölelte a hálás ebeket. Életét el sem tudta volna képzelni saját terrierje nélkül. A vidám, virgonc Wessie nagyon megváltozott. Időnként bekéredzkedik néhai gazdija szobájába, ahol lehajtott fejjel tesz néhány kört, majd vigasztalanul a helyére ballag.

– Vikinek volt félretett pénze, ami azután tovább gyarapodott, tanfolyami visszaigényléssel, jövedelemadó visszatérítéssel – mondta Walter Melinda. – Így jött össze több, mint hétszázötvenezer forint. Nem volt kétséges, hogy mi legyen az összeg sorsa: az egészet a Szekszárdi Kutyamenhelynek utaltam át. Tudom, hogy Viki ott fenn azt mondja: anya, jól tetted, pontosan ugyanígy gondoltam.

– A közelmúltban felkeresett bennünket egy hölgy – idézte fel a Walter Melindával való találkozást Fiáth Szilvia, a Szekszárdi Kutyamenhely vezetője. – Elmondta, hogy szeretett lánya, Viktória hagyatékát menhelyünk védenceinek adományozza. Így látja jónak, mert Viki is ezt tette volna. Sokat beszélgettünk. Megtisztelő, ugyanakkor nagyon fájdalmas érzés volt ez a találkozás: szinte magam előtt láttam a kiváló fiatal lányt, aki már nem lehet köztünk. El nem múló tisztelettel és hálával tartozunk Vikinek és Melindának.

Fiáth Szilvia azt is elmondta, hogy bár – nagy örömükre – időről időre kapnak önzetlen emberektől kisebb-nagyobb anyagi és tárgyi támogatást, ilyen jelentős készpénzes adományban még soha nem volt része a létesítménynek. Az átutalt összeget a szívférgesség megelőzésére, valamint a szívférges és mikrofiláriás kutyák kezelésére használják fel. Mindig jelentős gondot – komoly anyagi terhet – jelent beszerezni a szükséges gyógyszereket és eszközöket. Viktória most fentről, a csillagok közül segít kutyaéleteket menteni.

Gazdájukat váró, hűséges ebek

Hatchiko, Tokió legendás akitája közel tíz éven át várta a vasútállomáson gazdáját, aki korábban váratlanul elhunyt. Hatchiko még megélhette, amint a pályaudvar közelében felavatták bronzba öntött szobrát. Olaszországban egy Fido nevű eb ugyancsak elvesztette gazdáját. A kutya tizennégy éven át naponta elment a buszmegállóba, abban a reményben, hogy a gazdi egyszer majd visszatér. Fido 1958-ban lehelte ki lelkét, a derék négylábúnak ugyancsak szobor állít emléket. Capitán, a német juhász élete nagy részét Argentina Villa Carlos Paz nevű településének temetőjében töltötte. Ugyanis itt talált rá néhai gazdája végső nyughelyére. Időnként ugyan hazatért, de késő délutánonként már a sír mellett feküdt. Élete végéig, tizenegy éven át őrizte gazdája sírját. Dżok Krakkó egyik útkereszteződésében várta rendületlenül szívrohamban elhunyt gazdáját. Egy éven át senki és semmi nem tudta rávenni arra, hogy elhagyja a helyszínt, az arra járó emberek adtak neki enni és inni.