portré

2020.01.28. 14:00

Bátán is ott volt a professzor a Szent Sír Lovagrend tagjaként

Kellermayer Miklós nyolcvan éves. A napokban köszöntötték kollégái a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Szívesen és viszonylag gyakran jön Tolna megyébe is előadásokat tartani, illetve különböző egyházi alkalmakra. A katolikus egyház nagyobb eseményein úgy is részt vesz, mint a Szent Sír Lovagrend tagja.

Wessely Gábor

Fotó: Wessely Gábor

Kellermayer Miklós egy ideig a Pécsi Orvostudományi Egyetem rektorhelyettese volt, és egy darabig az USA-ban is tanított. Ő az a rangidős professzor, akire Csókay András és Papp Lajos is felnéz, mert elsőként hirdette azt, amit ma már számos tudós vall, hogy a tudomány és az istenhit nem zárja ki, sőt, erősíti egymást.

A pécsi professzor még ma is tanít, igaz, nem kötelező tárgyakat. A baranyai megyeszékhelyen az Igazság az élő sejtről című kurzusára évente 30–50 hallgató jár. A budapesti SOTE-n nagyjából százan szoktak jelentkezni az Orvostudomány és istenhit elnevezésű előadásaira. Emellett tart úgynevezett vándor szabadegyetemet is, az egész Kárpát-medencében, több mint húsz éve. Mostani sorozatával, Az út, az igazság és az élet cíművel, eddig négy helyszínen járt: Hajdúdorogon, Székesfehérváron, Budapesten és Szombathelyen.

Kellermayer Miklós. Fotó: Wessely Gábor

Szívesen és viszonylag gyakran jön Tolna megyébe is. Az elmúlt 20–25 évben több előadást tartott már az itteni városokban, általában a keresztény értelmiségiek és a plébániai közösségek meghívására. Közeli barátja az ismert sióagárdi származású szerzetes, Barsi Balázs. A katolikus egyház nagyobb eseményein úgy is részt vesz, mint a Szent Sír Lovagrend tagja. Tavaly például ott volt lovagtársaival a bátai búcsún, ahol a prímás, Erdő Péter celebrálta a szentmisét. Publikációs tevékenysége is jelentős. Most egy trilógián dolgozik: Az élet és Az igazság már megjelent, Az út hamarosan nyomdába kerül.

A család és a sport fontos számára

Miközben az orvostudomány és a hit ösvényeit rója, a családi élet és a sport fontosságát is hirdeti Kellermayer Miklós. S amit hirdet, arról nemcsak beszél, arra személyes példával is szolgál. Fiatalkorában gerelyhajításban országos bajnok volt. Feleségével három gyereket nevelt fel – Miklós a Semmelweis egyetem dékánja, Kinga a Nagy Lajos Gimnázium tanára, Richard a houstoni egyetem tanára –, és van már 12 unokájuk és hét dédunokájuk.

Borítóképünkön: Kellermayer Miklós a bátai búcsún (balra).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában