fejlesztés

2020.06.25. 17:30

Készül az új orvosi ügyeleti központ Szekszárdon

A tervek szerint halad az orvosi ügyeleti központ kialakítása, várhatóan még az idén elkészül a 273 milliós beruházás.

Ihárosi Ibolya

Fotó: Mártonfai Dénes

Folyamatban van az orvosi ügyeleti központ kialakítása az Ybl Miklós utcában, mondta el Ács Rezső polgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatón és bejáráson csütörtökön. A beruházás része annak a fejlesztési programnak, amelynek a keretében új funkciót kapnak az üresen álló épületek, javítva ezzel a városképet is. Az ügyeleti központ témájával 2017-ben kezdett foglalkozni a város. Még a tervezés előtt megkérdezték az orvosokat, védőnőket, így az épületet most a funkciójának megfelelően alakítják át. Az is fontos szempont volt, tette hozzá a polgármester, hogy a tervezéstől a kivitelezésig városi cégek jussanak munkához. A 273 milliós beruházás a városnak nem kerül pénzébe, TOP-pályázat keretében valósul meg. A jelenleg 23 százalékos készültségű átalakítás hivatalos átadási határideje jövő év februárja.

Földszinten kap helyet a felnőtt és a gyermekháziorvosi ügyelet és egy gyermekháziorvosi körzet, a megfelelő szociális és kisegítő helyiségekkel. Az emeleten működik majd a védőnői szolgálat.

Zsobrák Róbert, a kivitelező Ács- és Állványozó Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a válaszfalak bontásának és az aljzat felszedésének a végére érkeztek. Az alapgépészeti munkák is befejeződtek. Kész van a megerősített támfal. A lebontott főlépcső helyén elkészült a födém. Éppen csütörtökön kezdték meg a végleges aljzatbetonozási munkát, amely előre láthatóan egy-másfél hétig tart. Utána belső válaszfalak és térelhatároló falak építésével folytatódik az átalakítás. Ezzel párhuzamosan foglalkoznak a villanyszereléssel, valamint a gyengeáramú rendszereket építik ki. Külön-külön bejáratot kap a földszinti és az emeleti rész, beleértve a mozgássérült-feljárókat is. Ha minden jól alakul, akkor az év végéig elkészül az átalakítás.

Részben már korábban felújították

A több mint 1700 négyzetméteres épület, amelyben korábban BM klub működött, állami tulajdonban van, kezelője a kormányhivatal, és az önkormányzat ingyenes használatában áll. A kormányhivatal pár évvel ezelőtt felújította az épületet. Az energetikai rekonstrukció azonban nem érintette az épület egyéb belső szerkezeteit, az épületvillamossági rendszert, az épületgépészet víz- és szennyvízvezetékeit és kapcsolódó berendezési tárgyait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában