diákmunkaprogram

2020.07.05. 07:00

Ötszáz megyei fiatal foglalkoztatását támogatják a nyáron

Foray Nándor

Forrás: Shutterstock

Idén is meghirdette a diákmunkaprogramot az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A kormány által hárommilliárd forinttal támogatott „Nyári diákmunka” program ötszáz nappali tagozatos 16–25 év közötti tolna megyei diák foglalkoztatását támogatja mintegy hetvenmillió forinttal.

A programban a foglalkoztatást biztosító munkáltató a területi, települési önkormányzat, illetve annak önkormányzati alaptevékenységet végző intézménye, valamint az ágazati munkaerőhiány kezelése érdekében a mezőgazdaság, a vendéglátás és a turizmus területén működő vállalkozás is lehet. Az önkormányzati diákmunka keretében legfeljebb két hónap időtartamra (július 1.–augusztus 31.), maximum napi hatórás foglalkoztatás támogatható, és a munkabért, illetve az azt terhelő szociális hozzájárulási adót az állam megtéríti a munkaadó részére.

A mezőgazdaság, a vendéglátás és a turizmus területén foglalkoztatott diákok legfeljebb napi nyolcórás foglalkoztatása támogatható. Az állam a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó 75 százalékát téríti meg, a fennmaradó bérköltséget és járulékait a foglalkoztatónak kell viselnie. A tervezett foglalkoztatás kezdetét megelőzően a területileg illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán munkaerőigényt, illetve támogatás iránti kérelmet kell benyújtania.

A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében egy dolgozóra eső havi 157.950 forint, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig egy dolgozóra eső havi 120.750 forint összeg vehető figyelembe. A támogatás előfeltétele, hogy a nappali tagozatos diák közvetítést kérőként a lakó- vagy tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán nyilvántartásba vetesse magát.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában