ülésezett a társulás

2020.08.25. 07:00

Elmarad a RHK nyílt napja és a TETT-re Kész Nap is

Szeri Árpád

2020.08.24 Bátaapáti Bátaapátiban ült össze a TETT Fotó:Mkaovics Kornél

Fotó: Makovics Kornél

Módosítja a TETT-szerződést a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. Erről is döntött tegnapi ülésén a szerveződés, melyen Tolna megyéből öt, Baranya megyéből két település polgármestere vett részt. Krachun Szilárd, a TETT elnöke, egyúttal Bátaapáti polgármestere hozzátette: a szerződés módosítására bizonyos pénzösszegek átcsoportosítása és új területeken történő felhasználása, pontosabban ezen lehetőség valóra váltása miatt van szükség.

A testület tagjai tudomásul vették, hogy az RHK Kft. és Bátaapáti közös rendezésében szeptember 4-re tervezett Nyílt Nap elmarad. Emellett úgy határoztak, hogy – nem utolsósorban a járványveszély miatt – nem tartják meg a szeptember 25-re kitűzött, hagyományos és mindig sok érdeklődőt vonzó TETT-re Kész Napot. Ugyanakkor a résztvevők egyetértettek azzal, hogy szeptember 25-i, avagy október 2-i dátummal célszerű és szükséges egy szakmai konferencia megrendezése. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Országos Atomenergia Hivatal, valamint az RHK Kft. szakembereinek meghívásával zajlana a tanácskozás, melynek már a napirendi pontjait is egyeztette és elfogadta a testület: A kis- és közepes radioaktív hulladékok elhelyezése Magyarországon. Bátaapáti, Püspökszilágy és Paks II kapcsolata.

– A tanácskozásnak a kommunikáció egyértelműsítése adja időszerűségét – mondta el lapunknak Krachun Szilárd. Felmerült ugyanis az a javaslat, hogy a Püspökszi­lágyon működő Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tárolóból a hulladékok egy részét átszállítanák Bátaapátiba. Erről szeretne átfogóan tájékozódni a TETT.

Borítókép: Szalonna Zoltán, Véménd (balról), Molnár Józsefné, Cikó, Glöckner Henrik, Mórágy polgármestere, Bakó Józsefné munkaszervezet vezető, Krachun Szilárd, Bátaapáti, dr. Bozsolik Róbert, Bátaszék, Tillmann Péter, Feked és Krachun Elemér, Mőcsény polgármestere az ülésen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában