Közel fél év kihagyás után ülnek újra iskolapadba a gyerekek

Közel fél év távollét után ülnek újra iskolapadba a gyerekek szeptember elsején. A tanévkezdésre lélekben sem árt felkészülni.

Budavári Kata

Fotó: Beküldött kép

Amikor e sorok írója közölte gyermekeivel, hogy két hét múlva kezdődik a tanév, a sarjakon a teljes döbbenet lett úrrá. A veszélyhelyzetben otthon az előírtaknak megfelelően ment a tanulás, ám tény, ami tény, a gyerekeknek közel fél év kihagyás után kell újra iskolapadba ülniük. Máskor is kérdés, most pedig még inkább, hogy nyáron kell-e tanulni.

Sokan azon az állásponton vannak, hogy az a legjobb, ha nyáron pihen kis- és nagyobb diák, az pedig még jobb, ha a kikapcsolódást legalább időnként könyvvel a kezében teszi. Csizmadiáné dr. Czuppon Viktória egy kis gimnazista és egy szeptemberben második osztályt kezdő fiúcska édesanyja, a család Tamásiban él. A gyerekek minden este olvasnak, de, hogy mit, az rajtuk áll. És tanulnak is, igaz, az anya, aki tanár, mást tanít, mint a tanító néni, akinek az alsós gyerekek oktatása a szakmája. – Ha kártyázunk, hagyom, hogy Berci, aki most volt első osztályos, számolja meg a kártyalapokat. Mindig mesélek, mondok nekik valami olyat, amiből tanulhatnak, időnként lehet, hogy sokallják is. De egy anya, még ha egyébként tanít is, nem lehet a saját gyerekének a tanára, tanítója, És hiába jobb látszólag az „anyaiskola”, a veszélyhelyzetben azért kínlódtunk is nem egyszer. Szóval téma az iskolakezdés, és szó, ami szó, én már nagyon várom – meséli dr. Czuppon Viktória.

Csizmadia Buda (balról) és testvére, Bercel „anyaiskolában” a veszélyhelyzet alatt (Beküldött fotó)

Botos Ilona, a szekszárdi Babits iskola intézményvezetője szerint nem baj, ha nyár végén egy picit számolnak, írnak a szülők a csemetéjükkel. Jó esetben az olvasást folyamatosan „gyakorolta” a gyermek, hiszen sokan vannak, akiknek ez nem tanulás, hanem szórakozás. Az iskolakezdésről, mint minden, a családot érintő fontos dologról érdemes és kell is beszélgetni, de a szakember szerint a gyerekek hamar visszarázódnak, egy-két nap elteltével már a világ legtermészetesebb dolga lesz számukra, hogy iskolába járnak.

Folyamatosan fertőtlenítenek

Ismét meg kell szokni a korai kelést. Ezért nem baj, ha már augusztus vége felé visszaszoknak a gyerekek arra, hogy este időben lefekszenek aludni, ha esetleg ez a nyáron nem így történt. El kell nekik mondani azt is otthon, hogy melyek az alapvető higiéniai szabályok, amelyeket nekik is be kell tartaniuk, ezt természetesen a pedagógusok is megteszik. Botos Ilona azt mondta, ebben a dologban is számítanak a szülőkre. Az viszont nagy kérdés, hogy miként lehet elérni, főleg a kicsik esetében, hogy ne csoportosuljanak. Az iskolákban takarítanak, folyamatosan fertőtlenítenek, és ez a továbbiakban is így lesz. Amennyire az időjárás lehetővé teszi, igyekeznek majd rendszeresen szellőztetni is a tantermeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában