tábor

2020.08.20. 16:00

Örültek az együtt töltött időnek a gyerekek

Sokak összefogásának köszönhetően valósulhatott meg az idei nagydorogi református tábor.

Hanol Erzsébet

Forrás: Bekóldött fotó

Fotó: Ede*

– Áldott, tartalmas programunk volt – mondta múlt heti táborukról Surányi Réti Katalin, Nagydorog református lelkipásztora. Hozzátette: hálásak azért, hogy megtarthatták azt, hiszen ez a járványhelyzet miatt sokáig kétséges volt. A gyerekeken viszont azt látta, hogy mivel tavasztól a hittan órák is elmaradtak, igazán örültek az együtt töltött időnek. Hetvenöt gyermek vett részt a táborban, négy korcsoportban az óvodásoktól az ifjúsági korosztályig. Utóbbi tagjai nemcsak táborozóként, hanem segítőként is részesei voltak a programoknak. A lelkipásztor hozzátette, hogy nemcsak nagydorogi református gyerekeket vártak, hanem a faluból elszármazottakat is, illetve más felekezetű barátaikat is.

Az idei téma az volt, „Milyen vagy, Istenem?” A Bibliából vett hasonlatok alapján minden napra más megközelítés jutott, így a fazekas, a kertész, a védelmező sas és a nap. Reggelente felvezetésként a templomban közös foglalkozáson beszélték meg a napi témát, amelyben aztán korcsoportonként külön-külön is elmélyültek a gyerekekkel kreatívan, játékos formában. Délutánonként rendre más-más program színesítette a tábort. Vendégül látták például a paksi református gyülekezet zenekarát, az IDM-t. Volt, hogy elbicikliztek Sárszentlőrincre, ahol megnézték a Petőfi és a Lázár Ervin emlékházat. Járt náluk Komjáthi Ágnes népi iparművész is, akivel kézműveskedtek, a zárónapon pedig a Nagydorogi Nőszövetség tagjai és segítőik tizenkét kilogramm lisztből sütöttek kürtös kalácsot, illetve a Györkönyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület jóvoltából habpartin is szórakozhattak a gyerekek. Az egyik nap különlegessége az volt, hogy a nagyobbak ott aludtak a sportcsarnokban.

Surányi Réti Katalin megköszönte az önkéntesek segítségét, a szeretetadományokat, a pénzbeli támogatást, és arról is beszélt, hogy több pályázatuk is most ért célba. A Magyar Falu Program révén például pólókat, sport- és kreatív eszközöket, valamint padokat tudtak vásárolni, egy másik pályázatnak köszönhetően pingpong asztalt és sátrat vettek, amelyeket későbbi rendezvényeiken is hasznosítani tudnak majd. A Bethlen Gábor Alaptól elnyert támogatás pedig azt tette lehetővé, hogy ráadásnapként a Kaposvári Katica tanyára tettek kirándulást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában