Hétértékelő

2020.09.18. 15:25

A szekszárdi piacon is kötelező lesz a maszkviselés

Hanol Erzsébet

Fotó: Kiss Albert (archív)

Az Éljen Szekszárd Egyesület (ÉSZ) frakciójának mind a nyolc tagját meghívta szokásos pénteki hétértékelőjére Ács Rezső polgármester, ám a képviselők nem éltek a lehetőséggel, így a városvezető egymaga adott tájékoztatást a hét eseményeiről. A Szabó Dezső utcai orvosi rendelő építésének ügyével kezdte. Elmondta, hogy nem valósulhat meg a fejlesztés, miután érkezett egy levél az irányító hatóságtól arról, hogy nem járulnak hozzá a helyszínváltoztatáshoz.

Mint emlékezetes, lakossági tiltakozás után az ÉSZ részéről érkezett javaslat a helyszín módosítására. A támogatás azonban a Szabó Dezső utcai helyszínre szólt, amelyet így elveszített a város. Ács Rezsó elmondta, hogy a héten közel 62 millió forint előleget kellett az önkormányzatnak visszautalnia, és valószínűleg a Miniszterelnökségtől érkezett mintegy 10 millió forintos kiegészítő forrásnak is ez lesz a sorsa. Mindemellett a kivitelező 40 millió forintos kártérítési igényt nyújtott be. Így összességében 110 millió forintot bukhat a város anélkül, hogy megépülne a 4700 szekszárdi számára ellátást nyújtó új orvosi rendelő.

A polgármester arra is kitért, hogy fejlemények várhatóak annak kapcsán, hogy tudomása szerint két ÉSZ-es képviselő, Bomba Gábor és Csötönyi László neve egy ideig nem szerepelt a köztartozásmentes adózói adatbázisban, emiatt akár törvénysértő is lehetett a szekszárdi közgyűlés működése. Az ügyben megérkezett a NAV válasza, és miután megismerték annak részleteit, további tájékoztatást ad a városvezető.

A koronavírus-fertőzések növekvő esetszáma okán a megyeszékhelyen is bevezettek néhány intézkedést. Az iskolai szabályozást az EMMI határozta meg, és ezeket az óvintézkedéseket alkalmazzák a város bölcsődéjében és óvodáiban is. Emellett az önkormányzatnál, a múzeumokban, a könyvtárban kötelező a maszk viselése, illetve a Vagyonkezelőt is kérték, hogy kötelezzék erre a piaci vásárlókat. Továbbá a polgármesteri hivatalban megvizsgálják, hogy melyek azok a munkakörök, amelyek otthonról is végezhetőek, ha erre lenne szükség.

Ács Rezső a hétértékelőn gratulált a Vesztergombi Pincészetnek, amely elnyerte a Magyarország legszebb birtoka 2020 címet szőlészet-borászat kategóriában, amelyben a Bodri Pincészet is döntős volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában