Új óvintézkedéseket vezetnek be a tamási intézményekben – Frissítve!

Porga Ferenc, Tamási polgármestere a közelmúltban egyeztetett a települési óvoda, iskola és más intézmények vezetőivel a koronavírus második hullámával kapcsolatban.

Brunner Mónika

Fotó: Mártonfai Dénes (archív)

– Tamásiban nincs igazolt koronavírus-fertőzött, és mindent megteszünk, hogy ez így is maradjon. Az intézmények saját profiljaiknak megfelelően óvintézkedéseket vezettek be, az épületekbe belépve kötelezővé vált a maszk viselése, és rendszeresek a napi fertőtlenítések. Mérni fogják a intézményekbe belépők testhőmérsékletét. Felkészültünk a járvány második hullámára – mondta lapunknak a polgármester.

Ismertette: legutóbbi, szeptember elejei testületi ülésükön a képviselők elfogadták a koronavírus-járvány elleni védekezésre elkülönített, tízmillió forint összegű pénzügyi alap felhasználásáról szóló elszámolást.

Az összegből védőfelszereléseket, szájmaszkokat, gumikesztyűket, fertőtlenítőszereket vásároltak, megszervezték a hatvanöt éven felüliek és karanténban lévők ellátását, tájékoztató anyagok megjelentetését, terjesztését.

A veszélyhelyzet kezdete óta június tizennyolcadikáig hetvenhárom polgármesteri határozat készült, a képviselő-testület részéről az első félévben ötvenöt.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken bejelentette, október elsejétől az iskolába belépéskor kötelező lesz a testhőmérséklet-mérés az országban. Arról is beszélt, hogy a kormány közel áll ahhoz, hogy a tesztek hatósági árát meg tudják határozni. Közölte: az influenza elleni védőoltást, amit önkéntesen lehet kérni, ingyenessé tudják tenni az egész országban.

Támogatják

A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez való jövő évi csatlakozásról döntöttek a tamási képviselők a szeptember elejei testületi ülésükön. A 2020. évre a támogatás keretösszegét kétmillió forintban állapították meg. Magyarországon egyébként mintegy száztízezer friss diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények nyelvvizsgamentesen. A részletek a koronavírus hivatalos híreit közlő kormányzati portálon is olvashatóak.

Frissítés!

Porga Ferenc polgármester a mai napon, szerdán arról tájékoztatta lapunkat, biztos forrásból arról értesült, hogy az utóbbi egy hétben változás történt Tamásiban: sajnos a városban is vannak koronavírus-fertőzöttek.

Borítóképünkön (archív): Porga Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában